szennyvízcsatorna

2021.11.24. 17:10

Tizenkét éve nem látott csőtörés történt Békéscsabán

Nagyon ritka, szinte csak évtizedenként vagy annál is ritkábban előforduló csőtörést tártak fel és állítanak helyre az Alföldvíz Zrt. szakemberei ezekben a napokban. A szennyvízcsatornába beszivárgó víz Békéscsabán, a Gyulai és Dobozi út találkozásánál kimosta az egy méter átmérőjű, négyméteres fenékmélységű akna alól a talajt, aminek beszakadt az alja. Legutóbb 2009-ben történt hasonló eset.

P.G.

A csőtöréssel érintett területen jelenleg óriási munkát végeznek az Alföldvíz szakemberei Fotó: Bencsik Ádám

Fotó: Bencsik Ádám

A területen található, gravitációs módon működő csatornavezeték a ’70-es évek végén, a ’80-as évek elején épült – nyilatkozta hírportálunknak Diós Zsolt. Az Alföldvíz Zrt. szóvivője elmondta, ez az említett vezeték tört el, a talajvíz pedig alámosta az aknát, aminek beszakadt az alja.

– Mivel a szivattyú folyamatosan működött és szállította a vizet, környezeti kár nem történt, és a szolgáltatást is elérte a lakosság, nem volt kimaradás – fogalmazott. A közmű-szolgáltató szakemberei éppen a folyamatos karbantartási munkálatokat végezték, amikor kiderült, hogy homok jelent meg a közeli szennyvízátemelőben, ami egyértelmű jele annak, hogy csőtörés alakult ki. A cég munkatársai „nyomozni” kezdtek, hogy mindez hol és milyen módon történhetett, és rövid időn belül ki is derítették, hogy az aknának beszakadt az alja. Diós Zsolt emlékeztetett arra, hogy több mint egy évtizede a közelben, magán a Gyulai úton történt hasonló, akkor az úttest szakadt be egy ugyanilyen bemosódás következtében.

Tizenkét éve a Gyulai úton beszakadt az úttest /Archív fotó/

– Gyakorlatilag most annyi a különbség, hogy egy zöldterületet érint a probléma, így a közlekedést ebben az esetben szerencsére nem érinti a javítás. Nem kell korlátozni az autóforgalmat – mondta el kérdésünkre a szóvivő. A hiba elhárítása megkezdődött, ami speciális technológiát igényel. A helyreállítás várhatóan körülbelül egy hónapot vesz majd igénybe, a szolgáltató munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél előbb megoldódjon a helyzet, a fogyasztók számára a szennyvízelvezetés a munkálatok alatt is folyamatos lesz.

Egyébként, hogy milyen nagy volumenű munkálatokra van szükség, azt az is mutatja, hogy a területet mélyen ki kellett bontani, a laikus szemlélő számára most egy kifejezetten nagy gödör látható. Ennek egyébként több oka van. Egyrészt egy 300-as csövet befogadó akna süllyedt meg, annak az alja szakadt be, másrészt a szakemberek nemcsak a hibát javítják ki, hanem az érintett szakasz teljes rekonstrukcióját is elvégzik, cserélik a mintegy negyvenéves csöveket.

A csőtöréssel érintett területen jelenleg óriási munkát végeznek az Alföldvíz szakemberei /Fotó: Bencsik Ádám/

Legutóbb 2009 márciusában fordult elő hasonló Békéscsabán. Akkor egy hétfői napon, március 2-án előbb mintegy fél méterrel megsüllyedt, majd délutánra beszakadt az úttest egy csőtörés miatt a megyeszékhelyen, a Gyulai úton. A problémát a Trefort Ágoston szakképző akkori diákja jelentette a rendőrségen. Az áthaladó buszok alatt legalább két centit kilengett az érintett szakasz. Később kiderült, hogy az út alatt húzódó gravitációs gyűjtő szennyvízvezeték-törése okozta a bajt. A talajvíz később kimosta az altalajt, ezért omlott be az érintett szakasz.

Bár az említett vezetéket az esetet megelőzően mintegy negyven éve fektették le, hasonló problémák nagyon ritkán fordulnak elő a békéscsabai szennyvízhálózaton. A két eset között több mint tizenkét év telt el. A vízművek elsődleges feladatának a szolgáltatás folyamatosságának biztosítását tekintette, így elsőként egy ideiglenes rendszert építettek ki, majd felbontották az utat. A helyreállítás körülbelül két-három hetet vett igénybe, ameddig az autósok számára a négyből csak két sáv volt járható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában