Akcióhét

2021.11.25. 06:55

Megyeszerte segítenek, hogy mindenki eljusson az oltópontra

Számos Békés megyei településen segítik azokat, akik az oltási héten szeretnének eljutni az oltópontokra, hogy felvegyék akár az első, akár a megerősítő oltást.

Beol.hu

Oltásra érkezők a békéscsabai Réthy Pál kórház oltópontjánál szerdán /Fotó: Rosta Tibor/MTI/

Fotó: Rosta Tibor

Bucsa Megfelelő létszám esetén az önkormányzat eddig is segített abban, hogy a helyi lakosok eljussanak az oltópontokra, és ez most sincs másképp. Mint Kláricz János polgármester ismertette, emellett a településen a háziorvosok is oltanak, és mivel közel vannak Karcaghoz, így többen is az ottani oltópontot keresik fel.

Csárdaszállás A településen a falugondnoki buszt tudják szükség esetén a helyiek rendelkezésére bocsátani. Nagy Zsoltné polgármester közölte, a vakcina beadásához szükséges hozzájáruló nyilatkozatokat is nyomtattak ki, a helyiek át tudják venni ezeket a polgármesteri hivatalban, ahol a kitöltésben is segítenek.

Kardoskút A községben jól bevált módszert alkalmaznak: Vargáné Neller Borbála, a művelődési ház és könyvtár vezetője a kezdetek óta folyamatosan segíti a lakosságot a regisztrációban, az első, a második és a harmadik oltásra jelentkezőket egyaránt a művelődési házban. Varga Pál polgármester elárulta, ha igénylik a kardoskútiak, a tanyagondnok beszállítja őket az oltópontra.

Oltásra érkezők a békéscsabai Réthy Pál kórház oltópontjánál szerdán /Fotó: Rosta Tibor/MTI/

Kevermes Lantos Zoltán polgármester ismertette, önkormányzatuk is segíti a helyi állampolgárokat az oltópontra való eljutásban.

– Így tettük ezt az elmúlt időszakban is. Kedden egész nap vittük a lakosokat az oltás helyszínére. Nagy igény van rá, sok az idős, akik nem tudják megoldani a közlekedést. Segítjük őket. Az egészség megóvása a legfontosabb számunkra is. A mezőkovácsházi oltópontot céloztuk meg – fogalmazott.

Kétegyháza Dr. Rákócziné Tripon Emese polgármester arról tájékoztatta hírportálunkat, miszerint jelenleg néhány betegséggel érintett családnak segít az önkormányzat a napi bevásárlásban, de igény esetén támaszt nyújtanak azoknak is, akik az utaztatás kapcsán fordulnak hozzá.

Magyarbánhegyes A településen a közfoglalkoztatottak jelezték, hogy szeretnék az oltást felvenni. Van, aki a másodikat, más a harmadikat. Sódarné Varga Gyöngyi polgármester elmondta, őket segítették abban, hogy eljussanak a mezőkovácsházi oltópontra.

Murony Szegfű Gábor polgármester kérdésünkre kifejtette, a mostani hullámban egyelőre senki sem igényelte az oltópontra juttatást, de ha kérés merül fel, akkor a polgármesteri hivatal kisbusszal segít azoknak a helyieknek, akiknek életkoruk vagy alapbetegségük miatt nehézkes az utazás.

Köröstarcsa A településen az önkormányzat ugyancsak segít az oltópontra való eljutásban. Itt ugyanakkor kevésbé jellemzőek most az ilyen jellegű kérések, hiszen a helyi háziorvos folyamatosan oltja a jelentkezőket a községben.

Az időseknek gondot okoz az utazás

A békési polgárőrség is segít azoknak, akik nem tudnak bemenni az oltópontokra és nincsen családtagjuk, aki elvihetné őket a kijelölt helyekre – nyilatkozta hírportálunknak Gyarmati Sándor. A békési polgárőrség elnöke elárulta, tavasszal több ilyen megkeresést is kaptak, jó néhány idős helyi polgárt szállítottak be a békéscsabai oltópontra, illetve vitték onnan haza őket. Az elmúlt napokban azonban kevésbé hívták őket emiatt.

– Természetesen nagyon szívesen segítünk az elesetteknek, a valóban rászorulóknak – tette hozzá kérdésünkre Gyarmati Sándor.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/sorban-alltak-a-vakcinaert-bekes-megye-korhazaiban-4528532/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában