nyugdíjasok

2021.11.11. 19:00

Közgyűlést tartott a gyulai egyesület

Közgyűlést tartott a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete a napokban.

P. G.

A közgyűlésen dr. Görgényi Ernő polgármester beszámolt a város utóbbi évének fontosabb fejlesztéseiről és történéseiről. Bemutatta, milyen beruházásokat végeztek el, és ismertette a terveiket is. Szóba kerültek a járvány okozta gazdasági nehézségek és természetesen a tavaly elért sikerek is.

Mint azt Facebook-oldalán kiemelte, sok fontos és hasznos kérdést kapott, amelyek segítettek megmutatni, milyen dolgokon kellene javítani vagy változtatni. – A közösségi közlekedéssel kapcsolatban több felvetés is elhangzott, melyek megválaszolása érdekében fel fogom venni a kapcsolatot a MÁV és a DAKK illetékeseivel – hangsúlyozta.

Az eseményen szó volt arról is, hogy az egyesület rengeteg programot szervezett ebben az évben is, decemberben pedig várhatóan jubileumi vacsorával készülnek a közösség fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában