BÉKÉS MEGYE

2021.11.30. 13:44

Ismét várja a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálat

Ismét önkéntes katonai szolgálatra várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség. Elsősorban azok érdeklődésére számítanak, akik nem jutottak be idén főiskolára, egyetemre vagy a tanulmányaikat valamiért el kellett halasztaniuk. A jelentkezés rajtuk kívül is mindenki előtt nyitva áll, aki még nincs 65 éves, büntetlen előéletű, rendelkezik bejelentett magyar lakcímmel és legalább általános iskolai végzettséggel. Az alapképzés jövő év január 5-én indul.

Busi Ottó

Braun Tibor őrnagy a 14. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője elmondta, a program első ciklusát Békés megyéből húszan, országosan mintegy félezren kezdték meg szeptemberben, és a honvédség, valamint a Honvédelmi Minisztérium ismét kiemelt érdeklődésre számít. Braun Tibor kiemelte, a jelentkezést minél hamarabb érdemes elindítania annak, aki januárban szeretné megkezdeni a fél éves programot, a szerződéskötést ugyanis egy egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg.

Az első két hónapban a résztvevők alapkiképzést kapnak /Fotók: MH/

– Az első két hónapban a résztvevők alapkiképzést kapnak, majd eldönthetik, hogy maradnak ugyanazon a képzési helyszínen vagy más helyőrségben, speciális területen próbálják ki magukat. A résztvevők az alapokat Békéscsabán a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj katonáitól sajátíthatják el.

Aki a második hónap után speciális területet választ, akár ejtőernyős vagy búvár kiképzést is kaphat, de megtanulhat harcjárművet kezelni is.

A hat hónap alatt és utána is bárki választhat más szolgálati formát, azaz dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, pályáját műveleti tartalékosként vagy területvédelmi tartalékosként folytatja – árulta el az őrnagy.

Hozzátette, a képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbér, amely a kormány döntése alapján 2022-től bruttó 200 ezer forint. A program második részében pedig a katonák már a garantált bérminimumra jogosultak havi fizetésként, ez bruttó 260 ezer forintra emelkedik.

A 25 év alattiak ennél is több pénzt kereshetnek, hiszen mentesülnek az SZJA fizetés alól. Ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás is jár a résztvevőknek.

– Az Önkéntes Katonai Szolgálatért a következő ciklusban is járnak a felvételi többletpontok. Aki sikeresen elvégzi a hat hónapos kiképzést, 16 vagy 32 pontot szerez, ha ezt követően plusz fél évet katonáskodik, 64 többletpontra jogosult. Jelentkezni december közepéig, a Békés megyében élők esetében a 14. Hadkiegészítő és Toborzó Irodában lehet Békéscsabán az Andrássy út 67-69 szám alatt vagy a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában – részletezte Braun Tibor.

A kiképzés után haza is mehetnek

Szeptemberben Békéscsabáról öten, a többiek a megye más területeiről kezdték meg a felkészülést a szolgálatra. Többségük olyan fiatal volt, akik a felsőoktatásba készültek.

– Reggel fél nyolckor kezdődött az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők napirendje, egy óra testnevelés, majd kiképzési foglalkozások vártak rájuk, egészen délután négy óráig, ezután hazamehettek a katonák – mondta el a szeptemberi bevonuláskor Lipták József alezredes, a 101-es Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában