Tourinform

2021.11.30. 06:55

Idegenforgalom: az erős nyárnak hála sikeres évet zárnak Békéscsabán

A mozgalmas nyárnak köszönhetően olyan esztendőt zárhat idén Békéscsaba idegenforgalma, mint a koronavírus-járvány előtti évben, 2019-ben. Az érdeklődők többsége az interneten keresztül tájékozódik a lehetőségekről, ezért fontos lenne, hogy a turisztikai szolgáltatók – akár szálláshelyek, akár úti célok – aktívan legyenek jelen a világhálón.

Licska Balázs

20211123 Békéscsaba Turisztikai fejlesztések képen Kotroczó Henrietta Tourinform-iroda vezetője, Opauszki Zoltán, Békéscsaba környezetvédelmi és turisztikai ügyekért felelős tanácsnoka, önkormányzati képviselő Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik Ádám

Sikeres évet zárhat a főtéren található Tourinform-iroda – mondta Kotroczó Henrietta. Az irodavezető hozzátette, hogy az év eleji felújítás alatt zárva voltak, de márciustól beindult az élet. A nyár kifejezetten jó számokat ért el, a többi hónap pedig a szokásos forgalmat hozta. Így év végére elérhetik a 10 ezer érdeklődőt, akiknek személyesen, telefonon és e-mailen keresztül nyújtottak információkat.

A hagyományoknak megfelelően a látogatók többsége, 85 százaléka belföldi volt – ők a szomszédos megyékből, Budapestről, valamint Győr és Sopron környékéről érkeztek –, a 15 százalékot pedig a külföldi, javarészt szlovák, román, német és osztrák vendégek tették ki. Több kerékpárt béreltek az irodában, mint korábban, illetve a bérlések hossza is nőtt, most már jellemzően nem fél, hanem egy egész napra kérik a bicikliket, mellé pedig térképet, túrajavaslatot. A Munkácsy Mihály Múzeum vadonatúj állandó kiállítása ugyancsak sokakat vonzott.

Kotroczó Henrietta és Opauszki Zoltán tapasztalatai szerint eredményes évet zár a város turisztikai szempontból /Fotó: Bencsik Ádám/

Opauszki Zoltán, a város turisztikáért felelős tanácsnoka, a helyi turisztikai egyesület elnöke hozzátette: a koronavírus-járvány előtti években 58-60 ezres vendégforgalmat tapasztaltak a békéscsabai magán- és kereskedelmi szálláshelyeken, és ezt a szintet hozzák idén is. Köszönhetően annak, hogy a főszezonban, főleg júliusban és augusztusban 20 százalékkal több érdeklődő érkezett a megyeszékhelyre, mint 2019-ben, tehát a nyár rendkívül erős volt. A kolbászfesztivál idejére is megteltek a szálláshelyek.

Jelezte: főleg a pandémia világított rá arra, mennyire fontos az, hogy a turisztikai szereplők jelen legyenek az interneten, a közösségi médiában, ugyanis az érdeklődők többsége előzetesen azokon keresztül tájékozódik a lehetőségekről. Az egyesület is jelentős forrásokat áldoz arra, hogy megfelelően kezelhessék ezt a területet. A visitbekescsaba.com oldalon és a Visit Békéscsaba Facebook-oldalon rengeteg információt osztanak meg, hogy felkeltsék az érdeklődést.

Hangsúlyozta: fontos lenne, hogy a turisztikai szolgáltatók felismerjék, hogy egy információkban gazdag honlap vagy Facebook-oldal forgalmat generálhat. Pozitív példaként említette a Munkácsy és az Arcanum Hotelt, a Csabai Rendezvénypajtát, a múzeumot és a Csabagyöngye Kulturális Központot. Az egyesület törekszik a szemléletformálásra, és a turisztikai szereplők számára december elején tartanak egy foglalkozást, amelyen az online és offline marketing lesz a téma. Elsősorban azokat szólítanák meg, akik eddig nem igazán foglalkoztak az internetes jelenléttel, viszont szeretnének lépést tartani a trendekkel, nem lemaradni és versenyben maradni.

Az online térben is kell az aktivitás

Hírportálunk megnézte több békéscsabai szálláshely és kedvelt úti cél honlapját, Facebook-oldalát, amennyiben rendelkezett ilyennel. Ezek között voltak olyanok, amelyek meglehetősen kevés információt osztanak meg, vagy ami még ennél is riasztóbb, hogy régit, nem aktuálisat. A felületek egy része elavultnak látszik, melyen egy-két jól sikerült, friss fotó sokat lendíthetne. Az, hogy egy szolgáltató jelen legyen a közösségi médiában, nem kerül pénzbe, persze foglalkozni kell vele, folyamatosan frissíteni. Opauszki Zoltán szerint csekély ráfordítást igényel, viszont hatékony marketingeszköz lehet az, ha egy turisztikai szolgáltató aktívan megjelenik az online térben. Felhívta a figyelmet arra, hogy például a Visit Békéscsaba látogatóinak 70 százaléka okostelefonon keresztül keresi fel az oldalt. Arra lehet következtetni ebből, hogy az érdeklődők minél több információt várnak minél rövidebb idő alatt, pár pillanat alatt döntenek arról, hova utaznak és milyen szálláshelyet foglalnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában