Békéscsaba

2021.11.11. 17:29

Harminc év alatt egymillió látogatót fogadtak a Lencsésin

Harminc esztendővel ezelőtt alapították Békéscsabán a Lencsési Közösségi Házat, ahol a következő két hétben az évforduló alkalmából egy programsorozatot állítottak össze. A csütörtöki sajtóbeszélgetésen Takács Péter igazgató több sztorit osztott meg az elmúlt három évtizedből, a ház berkein belül működő közösségek vezetői pedig bemutatták tevékenységüket.

Licska Balázs

Nagy Emese, Takács Péter, Luptovics Dezsőné, Skumáthné Harmati Nikolett

Fotó: Imre Gyorgy

Azzal a céllal nyitotta meg kapuit a ház 1991-ben, hogy kiszolgálhassa a Lencsési-lakótelep közösségi igényeit – kezdte Takács Péter, aki alapítása óta vezeti az intézményt. Az első teljes évben 10 ezer látogatót fogadtak.

Eleinte a kis közösségekre koncentráltak, majd ahogy bővült az épület, úgy gyarapodtak a csoportok és azok létszámai is. Úgy véli, hogy a legfontosabb cél, hogy megteremtsék a lakótelep kulturális hagyományait, hogy gyarapítsák a közjót, megvalósult, erre példa a gyereknapi vagy az augusztus 20-ai előzetes, a számos más program. Mint mondta,

1999-ben előkerült egy önkormányzati fiókból egy dokumentum, amely szerint racionalizálnák az intézményeket, ez 12 oktatási intézmény mellett érintette volna a Lencsési Közösségi Házat is.

A terv – amiről egyébként előzetesen szinte senki sem tudott, nem is volt a témában egyeztetés – az volt, hogy a közösségi házat átköltöztetik a szomszédba, az akkor még működő József Attila általános iskola épületébe. Amikor ennek híre ment, a látogatók tiltakozás gyanánt aláírásokat gyűjtöttek, pár nap alatt össze is jött több mint ezer, és a városházán letettek az elképzelésről.

Nagy Emese, Takács Péter, Luptovics Dezsőné, Skumáthné Harmati Nikolett /Fotó: Imre György/

Hozzátette: ráadásul rá egy évre kapott plusz forrást is az intézmény, így sikerült 2000-ben bővíteni az addig 150 négyzetméteres épületet a 120 négyzetméteres nagyteremmel, 2006-ban pedig sikeres pályázat révén egy újabb tanácskozóval. Takács Péter szerint így sikerült igazán ideális körülményeket teremteni a közösségeknek, a rendezvényeknek. Hangsúlyozta: az elmúlt 30 évben 1 millió látogatót fogadott a ház. Elmondta:

volt egy feledhetetlen gondnoka az intézménynek, Nyemcsok Pálné, aki zárás után is visszament, hogy megnézze, tényleg rendben van-e minden, kihúzták-e például a konnektorból a kávéfőzőt.

Kreatív munkatársként dolgozott sokáig Diószeginé Farkas Viktória, most pedig Nagy Emese az, aki rendkívüli ötletekkel jelentkezik. Például ő találta ki, hogy a járvány és a zárás idején miként költöztethetnék a programokat az online térbe.

Az igazgató több emlékezetes sztorit is megosztott. Az ifjúsági klub tagjai Mikulás-szolgálatra indultak hintóval a lakótelepen. Akkora volt rá az érdeklődés, hogy csak este 10 órakor végeztek, de 9 órától már folyamatosan csörgött a telefon a közösségi házban, ugyanis a szülők aggódtak, hogy a Mikulás elvesztette a címeket tartalmazó listát.

Amikor Varga Miklós fellépett a Szent István-napi előzetesen, el volt ájulva a zenei aláfestéssel megspékelt tűzijátéktól, azt mondta, soha nem látott, hallott még ilyen szépet.

Wolf Kati abban az évben lépett fel augusztus 20-a előtt a lakótelepen, amikor volt az Eurovíziós Dalfesztiválon is, és az Élővíz-csatornáig megtöltötte a Féja Géza teret, tehát hatezren voltak a rendezvényen.

Kéthetes programsorozattal készülnek

Takács Péter igazgató elmondta, a harmincéves évforduló kapcsán egy kéthetes, november 15-től 30-ig tartó programsorozatot állítottak össze, amely bemutatja az intézmény működését, és amelyen megismerhető az is, hogy milyen csoportok működnek a közösségi ház berkein belül. Kiemelte, az is adja az intézmény erejét, hogy kiváló klubokhoz csatlakozhatnak az érdeklődők.

A sajtóbeszélgetésen Valachné Körözsi Eszter beszélt a nyugdíjas klubról, Erdei Lajos a kertbarát körről, Luptovics Dezsőné a paleolit élettel foglalkozó klubról, Katona Péter a Márvány Fotóműhelyről és a fotósuliról, Skumáthné Harmati Nikolett és dr. Vitaszek Lászlóné pedig arról, hogy milyen edzéseket és tornákat tartanak.

A közösségi ház előterében egyébként immár látható is az a kiállítás, amit hétfőn nyitnak meg: számos régi fényképet, dokumentumot, plakátot vonultattak fel, illetve régi bélyegző és tábla is található a vitrinben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában