Békéscsaba

2021.11.27. 19:44

A közösségekért, a művelődésért, a kultúráért dolgoznak a Lencsési Közösségi Házban

Kéthetes programsorozattal emlékeznek meg arról a Lencsési Közösségi Házban, hogy harminc éve nyitott meg az intézmény. Ennek keretében szombaton köszöntötték a kisközösségek vezetőit, a támogatókat és az aktivistákat, valamint ünnepi koncertet adott Nagy Szilvia és Vozár M. Krisztián.

Licska Balázs

Harminc éve dolgozik a közösségekért, a művelődésért és a kultúráért a Lencsési Közösségi Ház – emelte ki Takács Péter intézményvezető, hozzáfűzve, hogy ezért ezt a címet adták a szombati rendezvénynek. Emlékeztetett, hogy a jeles évfordulóra egy kéthetes programsorozatot állítottak össze, amely hamarosan zárul, ennek egyik legkiemelkedőbb részének szánták a szombati eseményt.

Takács Péter Nagy Emesét is köszöntötte

– A műveltség nem statikus állapot, amibe egyszer belekerül az ember, és élete végéig abban leledzik. A műveltség folyamat, amelynek fenntartása állandó energiabefektetést igényel – ezzel a gondolattal, Simonyi Károly szavaival kezdte beszédét Varga Tamás. A város alpolgármestere aláhúzta, a Lencsési Közösségi Házban egy három évtizede tartó folyamatot ünnepelnek.

A Békés Megyei Népújság 1991-es cikkéből idézve visszaemlékezett a múltra, az indulásra, és elmondta, az érdeklődésre tekintettel két alkalommal, 2002-ben és 2006-ban is bővítették az intézményt, tavaly pedig egy energetikai korszerűsítésen esett át az épület, hogy komfortosabb legyen. Évente 1000-1500 programnak ad otthont a ház, a kisközösségek csaknem 400 embert tömörítenek, az éves látogatószám 40-50 ezer között mozog.

Fotók: Lehoczky Péter

Kiemelte, hogy legendás rendezvények születtek a Lencsési-lakótelepen, megemlítette többek között a gyermeknapi vagy a Szent István-napi előzetest, a Digiporáma fesztivált. Emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején sem zárta be ténylegesen a kapuit az intézmény, hiszen a világhálón, az online térben várta a látogatóit.

Hangsúlyozta: a lakótelepiek második otthonuknak érzik a Lencsési Közösségi Házat, ahová mindenki szívesen tér be, és ebben elévülhetetlen szerepe van Takács Péter odaadó tevékenységének. Az önkormányzat elismerésének jeleként ezt követően átadott egy oklevelet a Lencsési Közösségi Ház közösségének, amit az intézményvezető vett át.

Sokakat köszöntöttek az ünnepségen

Emlékplakettet vettek át Takács Pétertől a klubvezetők, így Valach Jánosné, Baráthné Kutasi Györgyi, Luptovics Dezsőné, dr. Vitaszek Lászlóné, Kvasz Edit, Skumáthné Harmati Nikolett, Zsibrita Mária, Juhász Gabriella, Ujj Éva, Erdei Lajos, Takács István és Katona Péter. Ugyancsak köszöntötte az intézményvezető Vári Jánosnét és Diószeginé Farkas Viktóriát. Jutalmazta a lengyel nemzetiségi önkormányzatot és a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesületet, a díjakat Leszkó Malgorzata és Lovas István vette át. Kiemelte Nagy Emesét, a közösségi ház munkatársát; dr. Ferenczi Attila önkormányzati képviselőt, a lakótelepi részönkormányzat elnökét; valamint dr. Pap Istvánt, a megyei művelődési központ nyugalmazott igazgatóját.

 

Ezek is érdekelhetik