újjáépítés

2021.11.29. 13:52

A bicikliseket és a sétálókat egyaránt várja Póstelek

Számos fejlesztés valósult meg az elmúlt időszakban Pósteleken. Szarvas Péter polgármester kiemelte többek között a kerékpáros pumpapályát, a pihenőhelyet, a sétányt. Az üzemeltetés kérdése a minap téma volt a városi közgyűlés ülésén. Az üzemeltető cég ügyvezetője, Mochnács Pál arról is beszélt, hogy a remények szerint a romokból újjáépülhet a kastély.

Licska Balázs

20211123 Békéscsaba Fejlesztések Pósteleken. A képen Mochnács Pál, a KÖVIÉP Kft. ügyvezetője Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik Ádám

Korszerűsítették a Póstelekre vezető bekötőutat, valamint rendbe tették a volt autósmozi és az állatsimogató előtti parkolókat. A volt autósmozi mellett két biciklis pumpapályát alakítottak ki: egy kicsit a gyerekeknek, a kezdőknek, egy nagyobbat pedig a felnőtteknek, a haladóknak – ismertette Szarvas Péter polgármester.

A pálya a rajta alkalmazott kerékpáros technikáról kapta a nevét: ugyanis megfelelő pumpáló mozgással hajtva a biciklit, a súlypont folyamatos áthelyezésével, a kanyarokat és a buckákat kihasználva végig lehet menni a pályán, akár tíz-húsz körön át a pedál tekerése nélkül.

Egy speciális rugós mozdulattal kell a biciklit a nyeregből kiállva mozgásba hozni. Az üzemeltető cég ügyvezetője, Mochnács Pál elmondta, a fiatalok rögtön megkedvelték a pályát. A vállalkozás feladata a területen többek között a nyitás és zárás, a fűnyírás, a murva feltöltése. A tájékoztató tábla szerint a téli időszakban 8 és 16, a nyáriban 7 és 21 óra között van nyitva. Bukósisakot muszáj felvenni, de ajánlott más védőfelszereléseket is viselni.

Mochnács Pál megmutatta, a kastélyhoz egy speciális burkolattal ellátott sétány vezet /Fotó: Bencsik Ádám/

A pálya szomszédságában épült egy kerékpáros pihenőhely, ahol lehet biciklit javítani, valamint érdekesség, hogy napelemes rendszer segítségével telefont is tölteni. A kastélyhoz és a tóhoz egy speciális, stabilizer burkolattal ellátott sétány vezet, amit a gyalogosok mellett biciklisek szintén használhatnak. A rom előtt kialakítottak egy körforgalmat, Mochnács Pál mutatta, hogy abba növényeket telepítettek, amelyek csodásan mutatnak. Az ügyvezető elmondta:

bíznak abban, hogy megújulhat, újjáépülhet a pósteleki kastély. Szerinte abban helyet kaphatna kiállítás, logikai szabadulószoba, exkluzív kávézó, valamint kerékpáros motelként ugyancsak szolgálhatna.

Szerinte a szabadkígyósi, a gyulai és a pósteleki kúria más-más funkcióval bírna, így nem lennének egymás vetélytársai.

– A pósteleki Wenckheim–Széchenyi-kastély elé jövő tavasszal egy kronoszkópot telepítenek: aki abba belenéz, a romok helyén az eredeti állapotban lévő épületet tekintheti meg – folytatta Szarvas Péter polgármester, aki szerint az elmúlt időszakban megvalósult pósteleki fejlesztések turisztikai szempontból is jelentősek. Az attrakciók tovább növelik a parkerdő népszerűségét mind a családok, mind a kerékpárosok, mind a túrázók körében.

Hozzátette: a befejezéséhez közeledik a Póstelek és Gerla közötti erdei bicikliút építése, ezt követően indulnak a forgalomba helyezési eljárások. Amíg azok tartanak, a terület munkaterületnek számít. A két városrészt egy 700 méter hosszú és három méter széles mezőgazdasági úttal, valamint egy 400 méter hosszú, kétirányú bicikliúttal kötik össze.

A családok közkedvelt kirándulóhelyévé vált

Mochnács Pál elmondta, hogy a turisták száma megcsappant a járvány miatt Pósteleken, ugyanakkor a családok rendszeresen vendégek, a terület kedvelt kirándulóhely. Az a cél, hogy minél több időt töltsenek a parkerdőben. Az ügyvezető örül annak, hogy az épülő Wenckheim turista- és kerékpárút érinti Pósteleket, hiszen így bekerülnek a biciklis vérkeringésbe.

Szente Béla önkormányzati képviselő a városi közgyűlés ülésén arról beszélt, hogy ha körbeér a kerékpárút – azaz kialakul a belváros–Gerla–Póstelek kör –, akkor még több látogatót vonzhat Póstelek.

Szerinte jövő nyáron ennek már látható lesz az eredménye. Úgy véli, Békéscsaba az aktív turizmus fontos állomásává válhat.

Nagy Ferenc alpolgármester szerint népszerűek lesznek a megépült és megépülő attrakciók, így a kerékpáros pumpapálya vagy a kronoszkóp.

Úgy véli, jelentős fejlesztések valósultak meg Pósteleken, az üzemeltetővel kötött szerződés pedig garanciát ad arra, hogy megfelelő legyen az értékek fenn- és karbantartása a jövőben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában