közösségi gyümölcsös

2021.10.31. 16:53

Szilvafákat ültetnek Körösnagyharsányban

Ajándékba megkapta az önkormányzat a Rákóczi utca 53. szám alatti ingatlant a volt tulajdonostól, a romániai Körösgyéres polgármesterétől – mutatta Győri Zoltán polgármester, hozzátéve, elbontják a telken lévő házat és a kerítést is.

L. B.

Egy nyitott területet, úgynevezett közösségi gyümölcsöst alakítanak ki rajta. A facsemetéket tavasszal ültetik el: többségében szilva kap helyet, a termésből majd lekvárt készítenek.

Hozzátette: egy másik, szintén Rákóczi utcai ingatlant is ajándékba kapott a település korábban, így az azon lévő ház nagy részét immár el is bontották. A területen ugyancsak egy közösségi teret hoznának létre, főleg pályázati források felhasználásával, például fitneszpark és filagória építésében gondolkodnak. A telek mellett nemrég ültettek csemetéket.

Győri Zoltán mutatta, melyik házat és kerítést bontják el /Fotó: L. B./

Győri Zoltán polgármester kiemelte, eddig is hangsúlyt fektettek a fásításra a faluban. Az újszülöttek számára csemetéket ültetnek a hivatallal szemközti parkban, a jövőben a Váradi utca elejére nyárfákat, végére pedig vörös levelű szilvát fognak, összesen többtucatnyit. Szólt arról is, hogy a református templom és a volt általános iskola környékét levendulákkal díszítették, a virágládákba pedig árvácskákat tettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában