kepenyes pál / galériával

2021.10.22. 17:30

Kondoroson helyezték el a szobrászat Picassójának hamvait

Végakaratának megfelelően szülőhelyén, Kondoroson talált végső nyugalomra Kepenyes Pál Kossuth-díjas szobrász- és ötvösművész, a város díszpolgára. A temetőben a művész ravatalánál a búcsúztatási szertartást pénteken Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és Tuska Tibor evangélikus lekész vezette. A szobrászat Picassója még halálos ágyából is haza akart jönni Mexikóból.

Ny. L.

20211022 Kondoros Kepenyes Pál szobrász temetése fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

Acapulcói házukban idén február 28-án, 94 éves korában hunyt el Kepenyes Pál, aki egész életében büszke volt kondorosi származására.

Utolsó perceiben is azt suttogta, hogy Magyarországra akar menni, mert az az ő hazája.

Találkozni szeretne egykori, ’50-es évekbeli cellatársának, Bartha Sándornak a fiával, Lóránttal. Feleségének, Luminak azt mondta, csomagoljon, mert indulnak. Ezután örökre lehunyta szemét.

Kondor Péter beszédében hangsúlyozta, sorsfordulókkal teli élete volt Kepenyes Pálnak, de végül kiteljesedhetett abban, ami gyerekkorától vonzotta, és ez a művészet.

Életre kelt az anyag a kezében, szobrai szó szerint megmozdulhattak, dinamikát sugároztak.

Isten kegyelméből egy olyan felesége, igazi társa volt 46 éven keresztül Lumi személyében, akit múzsájának is tartott, aki ösztönözte művészetében, egyben biztosította az otthon melegét. Acapulcói házát a művész maga tervezte, és építette fel a két kezével.

Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és Tuska Tibor evangélikus lelkész /Fotók: Bencsik Ádám/

A búcsúztatón Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas színművésznő ismertette Kepenyes Pál életútját. A művész módos paraszti családba született, és egy puskacső mellett majdnem ez lett a végzete.

Mint kulákfit a budapesti Képzőművészeti Főiskoláról két év után eltávolították, majd fegyverrejtegetés és a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére szőtt összeesküvésben való részvétel vádjával 1950-ben letartóztatták.

Egy világháborús puskacsövet talált meg, és vitt haza, ez volt a fegyver. A koholt per után 10 év börtönre ítélték, ahonnan – a jelenleg is a csolnoki temetőben álló kétalakos bányászemlékmű elkészítéséért – öt év leteltével feltételesen szabadult. A szobrászattal a börtönben sem hagyott fel. Kenyérből formázott kisplasztikákat, amelyeket, ha megéhezett, megevett.

1956-ban fegyveresen részt vett a forradalom és szabadságharcban, majd a biztos akasztás elől 1956 novemberében külföldre menekült.

Poggyásza legfontosabb darabjai egy Pilinszky-kötet és a ledöntött Sztálin-szobor földről felszedett darabjai voltak. Emigrálása után tanulmányait Párizsban fejezte be, ahol már ekkor hírnevet szerzett magának a Sztálin-darabokból készített szoborszerű ékszereivel. A francia fővárosban ismerkedett meg Lumival.

– A hideg börtönben megfogadtam, hogy kiszabadulásom után olyan helyen élek majd, ahol egész évben meleg van – nyilatkozta többször is a művész.

– Így nem esett nehezemre, hogy a szerelmemet követve Mexikóba menjek, és ott telepedjek le – tette hozzá.

Mexikóban lett világhírű szobrászművész, az elsők között kapta meg az országban a Becsületrendet, beválasztották a 200 legismertebb mexikói személyiség közé.

Az acapulcói repülőtérre érkezők elsőként A nap népe című, közel 15 méter magas köztéri szobrát pillanthatják meg. Lumi a kondorosi búcsúztatón mindenkinek megköszönte, hogy férje végakarata szerint szülőhelyén helyezhették végső nyugalomra.

Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár elmondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kepenyes Pált saját halottjának tekinti. Kitért arra, az alkotó nem mindennapi sorsában a művészet életmentő ereje, a művészet iránti elhivatottsága diadalmaskodott.

Távol kellett élnie hosszú évtizedeket szülőföldjétől, de a gyökereit sohasem veszítette el. Szerette és becsülte az életet, művészete pedig felékesíti a lelket is.

Műveiből tárlat nyílt szülőhelyén

Kepenyes Pált korunk meghatározó szobrászművészeként tartották számon a nagyvilágban. Nemesfémszobraiból, ötvösmunkáiból és ékszereiből Arisztotelész Onassis, Jacquelin Kennedy, Liz Taylor, Arnold Schwarzenegger, Bill Gates, Madonna, számos amerikai és európai elnökfeleség vásárolt.

A művész Kondoroson fellelhető műalkotásaiból időszaki kiállítás nyílt pénteken a helyi művelődési Házban. A tárlat október 23. és november 7. között (november 1-jét kivéve), hétfőtől-vasárnapig 12-18 óra között ingyenesen látogatható.

Sokan búcsúztak az alkotótól

Kepenyes Pál búcsúztatóján számos közéleti személyiség is lerótta kegyeletét. Többek között Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője, Herczeg Tamás és Dankó Béla országgyűlési képviselők, Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere, Kozsuch Kornél, a város alpolgármestere.

A síremléken lévő Kepenyes-szobor adaptációt Mihály Gábor és Szőke Sándor szobrászművészek készítették.

Kapcsolódó cikkeink:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/mexikoban-elhunyt-a-kossuth-dijas-kondorosi-kepenyes-pal-3739687/

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/szulohelyen-pihenhet-meg-kepenyes-pal-4417601/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában