Békéscsaba

2021.10.06. 13:57

Hamarosan kezdődik a Körös Hotel bontása

Október második felében kezdik bontani a tervek szerint, a szükséges engedélyek kiadását követően Békéscsabán a volt Körös Hotel épületét – jelentette be szerdán a helyszínen Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, valamint Varga Csaba, a munkálatokat végző állami cég ügyvezető igazgatója.

Licska Balázs

20211006 Békéscsaba Nemsokára megkezdik a Körös Hotel lebontását a képen Herczeg Tamás képviselő Varga Csaba vezető fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

Hatalmas lepel fedi a Kossuth téren az 1970-ben épült, majd évtizedeken át ragyogó, ám immár szintén évtizedek óta szellemkastélynak mondható volt Körös Hotel épületét. A földszint mellett az öt emeletével az égbe magasodó ingatlanon belül falakból kiálló vasakkal, falfirkákkal, mindenféle törmelékekkel és szeméttel lehet találkozni, a koszos zoknitól és pólótól kezdve a cigarettás dobozon át egészen a boros palackig.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő tavaly jelentette be, hogy a magyar állam megveszi a volt Körös Hotel épületét, majd idén év végéig lebontja.

Emlékeztetett: az épület nem felel meg a mai kor kihívásainak, például alacsony belmagassága miatt nem lehet álmennyezetet készíteni, csak a folyosók végén találhatók mosdók, elegendő parkoló sincs a környékben.

Herczeg Tamás és Varga Csaba szerdán a helyszínen egyeztetett a Körös Hotel bontásáról /Fotók: Bencsik Ádám/

Elmondta: többen felvetették, hogy miként lehet biztonságosan lebontani az épületet, mivel a vele egybeépült, egykor bababoltként szolgáló rész megmarad. Hangsúlyozta, a munkálatokat minden apró részletre kiterjedően megtervezték, így az nem rejt magában semmilyen kockázatot, és lesz olyan fázisa a bontásnak, amikor szinte szó szerint kézzel, kézi eszközökkel dolgoznak majd.

– Nem kell sem robbantásra, sem bontógolyóra számítani – hangsúlyozta a bontást végző állami cég, a Kiving Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Kft. ügyvezetője igazgatója.

Varga Csaba hangsúlyozta, a vállalat komoly tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik, a Körös Hotel épületénél nagyobbak bontásában is, most például a fővárosban, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél is dolgoznak.

Kiemelte azt is: az épület könnyedén bontható, statikailag megfelelő alapokon nyugszik. Ugyanakkor vannak olyan gerendák, amelyek instabilak, azokat alá kell majd dúcolni. Folyamatosan nyomon kísérik a munkálatokat, az előkerülő részeket pedig alaposan megnézik, ha szükséges, akkor mintákat is vesznek a biztonság érdekében.

Nemcsak azért hárul ekkora figyelem a bontásra, mert központi és forgalmas helyen van, hanem azért is, mert ez a szakmai elvárás, követelmény.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kiemelte: semmilyen törmelék nem marad a területen, rendezik a terepet, előkészítik a későbbi hasznosításra. A magyar állam várhatóan térítésmentesen átadja az önkormányzatnak az csaknem kétezer négyzetméteres ingatlant, és ezt követően a városi közgyűlés határozhat arról – a döntés társadalmasítását, azaz a helyiek véleményének kikérését követően –, hogy milyen feladatot szán a Kossuth tér ezen részének.

Még idén véget érnek a munkálatok

Varga Csaba elmondta: a bontást úgy kell elképzelni, hogy a gépekkel mondhatni szétcsipegetik az épületet. Ez természetesen zajjal jár, a por viszont nem jelent majd problémát, mivel folyamatosan vízzel spriccelik a területet, tehát a levegőben megkötik a szemcséket. Kiemelte: a feltárásokat elvégezték, káros anyag, például azbeszt nincs az épületben. A munka során ügyelnek a volt bababolt épülete mellett a szintén közeli trafóházra is, mivel azok megmaradnak.

A bontást végző cég ügyvezető igazgatója hozzátette: némi lezárással lehet számolni, ám törekszenek arra, hogy minél kisebb területen dolgozzanak. A környékben lakók kapnak tájékoztatást, mielőtt kezdődik a munka. Az engedélyezés a végső fázisában van, ezért egyelőre nincs pontos időpont, hogy mikor rajtol a bontás, de várhatóan október második felében, és a munkálatok ebben az évben véget érnek.

Előzmény:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/heteken-belul-indul-a-koros-hotel-bontasa-4389863/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában