kondoros

2021.10.30. 16:20

Galériát terveznek Kepenyes Pál műveinek

Kepenyes Pál műveiből nyílt emlékkiállítás Kondoroson, a művelődési házban.

Ny. L.

A művész hatvanöt alkotása látható a kondorosi tárlaton /Fotó: J. P./

Mint arról már hírt adtunk, végakaratának megfelelően szülőföldjén talált végső nyugalomra Kepenyes Pál Kossuth-díjas szobrász- és ötvösművész.

A művész hatvanöt alkotása látható a kondorosi tárlaton /Fotó: J. P./

Kondoros díszpolgárának műveiből a helyi temetőben tartott búcsúztatása után emlékkiállítás nyílt a város művelődési házában, amit Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője nyitott meg. A tárlat november 7-éig 12–18 óra között, ingyenesen látogatható. Závogyán Magdolna szólt arról, Kepenyes Pálnak az alkotás lételeme volt, ennek sem a háború, sem a börtön, sem az emigráció nem tudott gátat szabni. Művészetével országokat hódított meg, miközben a magyar nyelvet, népdalainkat, hagyományainkat féltett kincsként őrizte.

Remélhetőleg a most látható 65 műve a településen talál végső otthonra. A cél közös összefogással egy galéria létrehozása, amit alkotásaival rendeznének be. Ribárszki Péter, a város polgármestere elmondta, a Mester acapulcói házának a mását szeretnék felépíteni Kondoroson, és itt elhelyezni műveit.

Előzmény:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/szulohelyen-pihenhet-meg-kepenyes-pal-4417601/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában