ültetés

2021.10.09. 06:55

Békés megye faiskolái már felkészültek az őszre

Idén a szokotthoz képest előbbre jön az őszi gyümölcsfaültetési szezon megyénkben. Eddig az volt a trend, hogy október végéig nem érdemes kapkodni, hogy a kertekben a földbe kerüljenek a facsemeték, még a november, sőt, de­cember eleje is ideális erre. Az aszály azonban ebbe is beleszólt, hamarabb beértek a vesszők, a vegetáció befejeződött. Az újkígyósi Labos János faiskolájában is lombtalanítják a csemetéket, és október 11–12-én kitermelik az oltványokat.

Nyemcsok László

20211004 Újkígyós Labos János a gyümölcs faiskolába Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

Labos János már 40 éve működtet faiskolát a városban. Készen áll a startra, a gyümölcsoltványoknál szilvára, kajszibarackra, meggyre, cseresznyére és őszibarackra mutatkozik a legnagyobb érdeklődés a telepítők, a gyümölcsfa-lerakatok felől. A legtöbben a bőtermő és a különböző gomba és baktérium okozta betegségeknek ellenálló fajtákat keresik. Tekintettel arra, hogy egyre több növényvédő szert vonnak ki a forgalomból.

Az idei tapasztalatok alapján például a kajszinál megnőtt a kései virágzású fajták iránti érdeklődés, igaz ez a cseresznyére és az őszibarackra is. A tavaszi fagyok ugyanis nagy károkat tettek ezekben a gyümölcsökben.

Megyénk faiskolái felkészültek az oltványokkal, és ezekkel már szemezhetnek az érdeklődők, vásárlók. A többség arról érdeklődik, hogy egy-egy gyümölcsön belül melyik fajtának mi a jellegzetessége, mikor érik, mekkora mennyiségű, nagyságú termés várható.

– Úgy tapasztaljuk, néhány éve újra divatba jött a gyümölcsfa-telepítés megyénkben, elsősorban hasznossági szempontok miatt – ecsetelte Labos János. – Vannak, akik a friss gyümölcs, mások a lekvárnak, a befőttnek, a pálinkának való miatt ültetnek fákat.

Labos János faiskolájában már készülnek az oltványok a jövő heti kitermelésére /Fotó: Imre György/

Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke elmondta, a magyar gyümölcsök biztonságosabbak, mert nyomon követhetőbb, átláthatóbb az eredetük.

Lehet, hogy egy-egy külföldi áru mutatósabb, de megkóstolva rájön a vásárló, hogy a magyarnak sokkal jobb az íze. Megyénkben a jó talaj, a kiváló klíma, a napsütéses órák száma egyaránt kedvez a gyümölcstermesztésnek.

Amit pedig valaki saját maga termel meg, azt százszázalékosan ismeri, vagyis tudja, mit eszik. Az sem mellékes, hogy ez esik a legjobban, mert benne van az ember saját munkája, erőfeszítése. Sokaknál ez nem is munka, hanem kikapcsolódás, hobbi.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke kiemelte, az egészséges táplálkozásban is nagy szerepük van a gyümölcsöknek. Egyre többen térnek vissza az ősi szokásokhoz, és a nehéz húsokon köretként gyümölcsökkel könnyítenek.

Szövetségük több helyen is népszerűsíti, hogy naponta fogyasszunk gyümölcsöt, és amennyire lehet, biztos helyről származót.

Nagy Árpád, a békéscsabai Árpád Pálinka főzőmestere hangsúlyozta, a pálinkafőzés ismét divatba jött az elmúlt években.

– Jó ideig szinte csak az idősek főzettek pálinkát – ecsetelte. – Ők érzelmileg is kötődtek ehhez az italhoz, apáról fiúra szállt a főzés hagyománya, tudománya. A fiatalabbak egy része nemigen foglalkozott a kiskerti gyümölcstermesztéssel, ez vissza is esett. A fiatalok a szórakozóhelyeken is inkább a külföldi tömény italokat választották, mert azok nagyobb marketinggel bírtak. Mindez mára megváltozott.

Be kell iszapolni a facsemetét!

Pacsika Zsolt, a békéscsabai Smaragd Faiskola Centrum tulajdonosa elmondta, a gyümölcsfákat október közepétől a tartós, kemény fagyok beálltáig, legkésőbb december elejéig kell elültetni. Fontos a jó talaj-előkészítés, a megfelelő tápanyagtartalom. Az ültetésnél tövenként 30–40 liter vízzel kell beiszapolni a facsemetét. Ha nincs kiadós eső, a telepítés után két héttel ismét be kell öntözni az oltványt. Tavasszal, amikor a növények élednek, a lemosó permetezés és a metszés a következő művelet. Ha télen kevés a csapadék, fontos a tavaszi vízutánpótlás, nehogy kiszáradjon a fa.

– Akinek jelenleg korán termő gyümölcsfái vannak, az jellemzően később érő fajtát keres, és igaz ez fordítva is. A többség arra törekszik, hogy amikortól és ameddig csak lehet, legyen gyümölcs a kertben. Vannak, akik a már kiöregedett, nem termő gyümölcsfáikat váltják fel új csemetékkel. Többen nyugdíjasként, jobban ráérve kertészkednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában