Az óriási szívdobbanásra emlékeztek Sarkadon

Kónya István jelezte: a kalapács belecsapott, a sarló belehasított mindenbe, ami a magyar nemzeti öntudatot életben tartotta, de a kommunista diktatúra nem járt sikerrel. Október 23-a a világtörténelem hatalmas színpadán egy óriási szívdobbanás volt. Talpra állt tőle a tetszhalottságra kényszerített szabadság, az áramló vér eljutott a legutolsó kapillárisig is: a borsodi szénbányászig, a sarkadi gazdáig.

Elmondta: Sarkadra október 25-én érkeztek meg a hírek Budapestről. A cukorgyári dolgozót, Tanító Árpádot választották a forradalmi bizottság elnökévé, aki fegyelmet és békét kért, a ledöntött szovjet emlékműnél is a rend és a nyugalom érdekében szólt a tömeghez. A cukorgyári és kendergyári munkások forradalmi hevületét szintén igyekezett csillapítani. Köszönetként később börtönre ítélték.

A forradalom vérbe fojtása után sem szűntek meg a követelések Sarkadon, az erősödő karhatalom és a helyben állomásozó szovjet páncélosok ellenére sem. December 5-én a tanácsnál megjelent dolgozók követelték a földek visszaadását azoknak, akik az 1945-ös földrendezés során sem kaptak földet. December 10-én a páncélosok elhagyták a települést. A feldühödöttek azonnal megrohanták a rendőrséget, ahol verekedés tört ki, a szovjet tankok pedig visszatértek.