2021.10.06. 09:58
Az első kapavágást a mezőgazdasági miniszter tette
1936. október 1-jén ünnepélyes keretek között kezdték meg a Békésszentandrási duzzasztó építésének előmunkálatait. A körösi hajózás és az öntözés jelentőségének méltatása után, a mezőgazdasági miniszter megtette az első kapavágást.
A békésszentandrási duzzasztómű a Hármas-Körösön
Forrás: Ujváris Sándor/MTI
A két kapavágásnyi földet kosárba tették, hogy azt a tisztelet jeléül Sajó Elemér sírján helyezzék majd el, aki 1930–1934 között az országos vízügyi mérnöki szolgálat vezetőjeként a magyar vízügyi politika programját több évtizedre kidolgozta – olvasható a
.Az ünnepségen Lampl Hugó miniszteri tanácsos ismertette a tervezett munkálatok ütemtervét és célját. Az ünnepségről a korabeli újságok is hírt adtak.
A beruházás közmunkaprogram keretében valósult meg, a földmunkák kétharmad részét kubikusok végezték. A duzzasztóművet és a hajózsilipet 1942. október 15-én helyezték üzembe. A 75 éves évfordulóról a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2017-ben ünnepség keretében emlékezett meg.
A Békésszentandrási duzzasztó ma is azt a szerepet tölti be a térség életében, amit a tervezői, megálmodói szántak neki. A vízhiányos Körös-vidékre átvezetett Tisza víz szétosztásában, a vízigények kielégítésében, a holtágak vízpótlásában, az öntözési- és a hajózási lehetőségek megteremtésében alapvető fontossággal bír.
Kapcsolódó cikkeink:
[embed]https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ot-even-at-epult-a-bekesszentandrasi-duzzaszto-3489184/[/embed]
[embed]https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/mi-koze-az-olimpiai-aranyaknak-a-szentandrasi-vizlepcsohoz-4273589/[/embed]