Az áldozatokról, a munkatáborok pokláról emlékezik meg az orosházi tárlat

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága vándorkiállítást szervezett, ez érkezett most Békés megyébe, Orosházára. A megnyitón elsőként Benkő Lajos, az Orosháza és Térsége Gazdakör alelnöke elevenítette fel azt az időszakot, amikor szovjet mintára és utasításra akarták átformálni a magyar társadalmat a II. világháború után. A kommunista diktatúra nagyon sokakat állított be ellenségként, például a parasztságot.

– Új fogalmakkal ismerkedtünk meg, kuláküldözés, beszolgáltatás, internálás, munkatáborok. Hamar és sokan meg is tapasztalták ezeknek a jelentését

– mondta a szónok, és családi példákon szemléltette, mi várt nagyszüleire, szüleire a pusztaföldvári tanyavilágban, s milyen ellehetetlenítés után döntött a családfenntartó a földművelés feladása mellett, s lett inkább bányász. Majd sorolta az orosházi parasztemberek neveit (Jankó Ferenc, Vági András, Zábrák Sándor), akiket elhurcoltak Recskre, Kazincbarcikára, Kistarcsára.

– Ez egy lehetőség, hogy beszéljünk a múltról, aminek sebei máig sajognak. A kommunizmus vörös zászlaja alatt, a sarló és a kalapács nevében jóvátehetetlenül tettek tönkre életeket, családokat. Az elrabolt évekről, a kínzókamrákról, a lesöpört padlásokról, az agitálásokról, a halottakról sokáig beszélni sem lehetett. Sokan talán nem is akartak beszélni. De ilyen mély sebekre a szótlanság nem lehet gyógyír. Arra biztatok mindenkit, hogy nézze meg ezt a kiállítást és beszélgessen idős családtagjairól, a múltról. Hallgassák meg a történetet, ami az önök családjával történt, és meséljék el a gyermekeiknek – fűzte tovább a gondolatokat Dávid Zoltán polgármester, majd dr. Rákóczi Attila, a kormányhivatal főigazgatója úgy fogalmazott:

ördögien elfajzott kor ártatlan áldozataira emlékezünk.

– Az emlékezés számunkra nem lehetőség, hanem kötelezettség. Azokra emlékezünk, akik emberek maradtak az embertelenségben, s akiknek a bűne az volt, hogy szorgalmasan dolgoztak. Életet fakasztottak a földből, kenyeret tettek családjaik asztalára. Génjeikben hordozták a földművelés tudományát. Vallották, fejet az emberi teljesítmény előtt, térdet a jó Isten előtt hajtunk, de derekat soha, senki előtt. Inkább tűrtek, mintsem meghajlottak volna az idegen eszmék előtt. Feláldozták életüket, hogy halálukkal beírják magukat a nemzet emlékezetébe. Orosházi példákat is említett: 1950 és 1951-ben 44 orosházit ítéltek szabadságvesztésre, közellátás-veszélyeztetés, államrend- és népi demokrácia elleni izgatás miatt – hangsúlyozta.

Erkölcsi elégtételt ad a kiállítás

Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja hangsúlyozta, a 12 tablón látottak nem kitalációk.

– A közeli múltunk, a XX. század fekete lapjai ezek, a kommunista diktatúra legtöményebb kivonata. Ha elmondják gyermekeiknek, unokáiknak, akkor tanulnak belőle. Neveljük arra az újabb generációkat, hogy ezt ne kövessék el. Ezzel a kiállítással erkölcsi elégtételt igyekeztünk adni. Hálával tekintünk az önök felmenőire, akik sokan voltak, bátran kiálltak, vállalták az üldöztetést. Mi, ma, 2021-ben, egy demokratikus országban élhetünk, az önök hozzátartozóinak áldozatvállalásának köszönhetően.

Cseh Tibor, a MAGOSZ megbízott főtitkára megnyitójában arra emlékeztetett, a Rákosi rendszer kiégette az emberekből a fejlődés iránti vágyat.

– Ma az állam ad a legmodernebb gépekre támogatást. Akkor ami volt, azt is elvette az emberektől. Az akkori tanyavilágot, a magyar vidék gyümölcsös kertjét, a városokból internált emberek lakóhelyéül, börtönéül nevezte ki. Ez a kiállítás bemutatja, miként törték meg a gazdákat. Orosháza – ott, ahol legerősebb a gazdakör, ott, ahol a legtöbb gazda van – kiváló helyszín, hogy ezt a tematikus tárlatot bemutassuk.

A megnyitó filmvetítéssel folytatódott. Bemutatták a Mi, a rendszer ellenségei című filmet.