1956

2021.10.23. 17:11

A forradalom hőseire emlékeztek Vésztőn

Vésztőn szombaton ünnepi istentiszteletnek adott otthont a református templom, majd a templomkertben megkoszorúzták az 56-os emlékművet, amelyen olvasható Sinka István 1956 októberében írt verse, az Üdv néked ifjúság.

L. B.

A művelődési központban Karakas Anikó polgármester mondott köszöntőt. Jelezte: 56 hőseire emlékezünk, akik nemet mondtak a diktatúrára, a mindennapokat átszövő félelemre, akik csak szabadságra vágytak, ám nem számoltak a megtorlással.

A szerző felvételei

Beszédében Takács Árpád megyei kormánymegbízott kiemelte: bár a forradalmat elfojtották, a magyar emberek sosem adták fel, mertek álmodni az eljövendő nemzedékek szabadságáról. Hozzátette: október 23-a az emberi méltóság forradalma volt. A szabadság, a függetlenség eszméje tovább élt, és ez vezetett 1989. október 23-ához.

Hangsúlyozta: a magyarok a pirosat, a fehéret és a zöldet, vagyis az erőt, a hűséget és a reményt választották, szabad nép vagyunk szabad akarattal, ezt örököltük, és képesek vagyunk helytállni bármilyen helyzetben. Elmondta: bár a nagy emberek csinálják, kis emberek nélkül nincs történelem.

A rendezvényre zenés, irodalmi műsorral készült Csonka Dóra és Czitor Attila, a Jókai színház két művésze. Ezt követően átadták a városi kitüntetéseket, köszöntötték a kiemelt adózókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában