Galériákkal

2021.09.09. 17:14

Új értéktár születik Békés megye településein

A megye kilenc járásából ötvenöt település mutatta be a Startmunka Mintaprogram keretében előállított értékeit a Békéscsaba főterén immáron nyolcadik alkalommal megrendezett közfoglalkoztatási kiállításon.

Papp Gábor

Köszöntő beszédében Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott elsőként a március 10-én elhunyt dr. Hoffmann Imre tűzoltó altábornagyra, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárra emlékezett. Mint mondta, a kiváló személyiség államtitkársága alatt teljesedett ki a közfoglalkoztatás értékteremtő- és megőrző jellege. A kormánymegbízott elmondta, az idei rendezvényt dr. Hoffmann Imre emlékének ajánlották, akire néma főhajtással emlékeztek.

Ezt követően Takács Árpád kitért arra, hogy Magyarország kormánya tíz évvel ezelőtt hívta életre a közfoglalkoztatási programot, amivel a munka és értékteremtő társadalom megteremtése mellett tette le a voksát. Mint kiemelte, ezzel újra lehetőséget, hitet és reményt adott a magyar vidéknek, a segélyalapú társadalom zsákutcájából az esély alapú ösvényre vezette az országot. A kormánymegbízott hozzátette, a közfoglalkoztatást az azt megelőző idők elhibázott gazdaságpolitikájának kényszere miatt hozták létre.

– Valamennyi településen megkezdődött az értékteremtő munka, megváltozott a helyi vezetők és az ott élők gondolkodása, kreatív emberek felismerték, hogy milyen lehetőségeik vannak – folytatta a gondolatot. – Ennek hatására megváltozott a falvak, városok és az ott élő emberek „testtartása”. A tenni akarás és a kreativitás eredményeként a magyar vidék felébredt mély szendergéséből, ha úgy tetszik Csipkerózsika-álmából. Ezzel párhuzamosan visszatért a gyökerekhez, a hajdan volt értékekre alapozva pedig mára új értéktár született.

Takács Árpád hangsúlyozta, csütörtökön tisztelegtek azon települések előtt, ahol az emberek a saját kezükbe vették a sorsukat, alkalmazkodtak és szorgalmas munkájuk nyomán új élet sarjadt. – Tisztelegni érkeztünk olyan emberek közé, akik megértették az idők szavát, és ha kellett összeszorított fogakkal, de felemelt fejjel tették a dolgukat, élik a jelent és építik a jövőt. Jelentem a magyar vidék él és élni akar – húzta alá.

A kormánymegbízott kiemelte az összetartozás és a közösségépítés erejét, aminek szintén ünnepe volt a csütörtöki kiállítás. Kifejtette, eljöttek a rendezvényre a szakmai kamarák és szövetségek, a civil szervezetek és csaknem húsz munkáltató.

Takács Árpád bejelentette, hogy október 15-én a kormányhivatalon belül megalakul a megyei közfoglalkoztatási értéktár bizottság, majd ezt követően felállnak a járási értéktár bizottságok, amelyek munkájába bevonják az önkormányzatokat, a szakmai kamarákat és a megye elismert szakembereit. Első feladatként Takács Árpád egy olyan kiadvány elkészítését jelölte meg, amely bemutatja majd a megye közfoglalkoztatási értékeit, hiszen – tette hozzá – azoknak meg kell maradniuk az utókornak.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a hit, a kitartás és az értékteremtés sikerének nevezte a közfoglalkoztatást.

– A kezdeményezés a magyar kormány egy sikertörténete. Elindításának idején, 2011-ben hazánkban a munkanélküliségi ráta megközelítette a 11 százalékot, a foglalkoztatottak száma pedig mindössze 3,8 millió körül mozgott – elevenítette fel. – Elkezdődött a közfoglalkoztatás, amelynek a célja a munkaalapú társadalom felépítése volt, az, hogy az álláskeresőket visszavezessék a munka világába. Az első évben Békés megyében havonta átlagosan 750-en vettek részt a közfoglalkoztatásban, majd ez szám 2015-2016-ra megközelítette a 15 ezer 500-at, ezzel párhuzamosan a kormány által a programra fordított összeg is emelkedett, és a megyében 2016-ra megközelítette a 20 milliárd forintot. Ahogy nőtt az ország teljesítménye, egyre többen helyezkedtek el a verseny- vagy a közszférában, és csökkent a közfoglalkoztatottak száma. Napjainkra havonta átlagosan 6100-an dolgoznak így, ami mintegy 60 százalékos csökkenést jelent az öt évvel ezelőttihez képest. Szólt arról, hogy a közfoglalkoztatási kiállításra a munkaadók konkrét ajánlatokkal érkeztek. Herczeg Tamás nyomatékosította, a kiállítás hitet ad, mutatja, hogy van esély, és bizonyítja, hogy szükség van az álláskeresők munkájára. Úgy fogalmazott, a rendezvény lehetőséget ad az előállított értékek bemutatására is.

– A kreativitás, az ötletgazdagság, a szorgalom, a jól végzett munka volt tetten érhető. A teljesség igénye nélkül a seprűkészítés, a savanyítás, a befőzés, a tésztakészítés, az ágaprítás, a biotégla-készítés termékeit egyaránt felvonultatta a kiállítás. Ötvenöt Békés megyei település mintegy hatvan standja bizonyította, hogy közfoglalkoztatás értéket teremt és megbecsülést ad.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára elmondta, amikor 2011-ben a kormány lerakta a közfoglalkoztatási szakpolitika alapját, nem gondolták, hogy azon feldolgozó üzemek tömkelege nő majd ki, és azok a helyi foglalkoztatás bázisai lehetnek. Emlékeztetett arra, hogy a közfoglalkoztatási kiállítást annak idején elsőként Békés megyében rendezték meg, amelyet azután megyék sokassága követett, és megszületett az Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás is. A helyettes államtitkár elmondta, a rendezvény keretében idén is bemutatták a korábban sokszor ok nélkül bírált közfoglalkoztatási programok eredményeit, amelyek gyakran a helyi természeti és kulturális értékeken, termékeik pedig a hagyományokon és a korábbi munkakultúrán alapulnak.

– A Belügyminisztérium a kormányhivatallal, a járási hivatalok és az önkormányzatokkal együttműködve a jövőbe mutató, a tájegységeken belüli önálló termelés kialakítására, a mezőgazdaság helyi tradícióin alapuló termékfeldolgozások támogatására törekedett az elmúlt években, amelyek a nyílt piaci foglalkoztatás lehetőségét is magukban hordozzák.

A helyettes államtitkár elmondta, hazánkban a 15 és 64 év közötti munkavállalási korú népességbe 6 millió 300 ezren tartoznak, ebből Békés megyében 209 ezren (3,3 százalék) élnek.

2016-ban havonta átlagosan 15 ezer 493-an dolgoztak közfoglalkoztatásban a megyében, ez a szám 2017-től folyamatosan csökkent.

Napjainkban havonta átlagosan 6082-an dolgoznak ilyen módon. 2011 és 2021 között közel 141,5 milliárd forint támogatás érkezett Békés megyébe a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően. 2013 végén 22 ezer 689 volt a nyilvántartott álláskeresők száma, 2021 júliusának végére ez a szám 12 ezer 347-re csökkent, ahogy a tartós álláskeresők száma is jelentősen mérséklődött. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, dolgoznak a helyzet további javításán.

Elismeréseket adtak át

Az eseményen Takács Árpád és Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke adta át a Békés Megyei Értékteremtő Közfoglalkoztatásért Díj plakettjeit. Az elismerést Tóth Gáborné, a szabadkígyósi önkormányzat munkatársa, Varga Ferenc, az Újkígyósi Városgazdálkodási és Fejlesztési Kft. ügyvezetője, Kelemenné Pocsaji Klára a csorvási, Rák Edit a csabacsűdi, Rácz Anikó, az ecsegfalvi, Kiss Lajos a bucsai, Bordé István a gyulai, Kéri Viola a vésztői, Szlanyinka Tiborné a magyarbánhegyesi és Dócziné Telek Márta a lőkösházi önkormányzat munkatársa vehette át. Ugyancsak elismerték Medovarszky Pál, a Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály

közfoglalkoztatási osztályvezetőjének munkásságát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában