Szobrász szeretett volna lenni a csabai képzőművész

A megyeszékhely egyik kis utcájának csendjében bújik meg Fazekas Attila és családja otthona, ahol a csabai művész igazi kis alkotószentélyt alakított ki magának. A barátságos ház hátsó részébe belépve sajátos installációi köszöntik a vendéget.

– Mindig próbálok olyan munkákat csinálni, amik síkban maradnak, de nem tudok elszakadni a tárgyaktól

– mondta, miközben a mellette lévő tárgyakkal teli ládára mutatott. Mint fogalmazott, ha megtetszik neki valami, nem tud elmenni mellette.

– Többnyire a tárgyak formája, részletei, vagy éppen a színe indít el bennem egy gondolatot. Nem biztos, hogy tudok vele mit kezdeni, de ki tudja, lehet két-három év múlva éppen arra lesz szükségem egy képhez. Például nemrég találtam egy állat állkapocscsontját, de itt van ez a szék is, amit a kollégáimtól kaptam, mindkettőnek a formája fogott meg – avatott be minket.

Ezután egy most készülő alkotásához vezetett bennünket, amin a Békéstáji Művészeti Társaság által életre hívott művésztelep egyik alkotójának festményét gondolta tovább. – Még kap egy festékréteget és egy finom mozgatást. A keresztlécek háromszög formában zárnak majd, középen pedig egy vízmérték lesz, amely a szlovák–magyar kapcsolatot, hasonlóságot és különbséget jelképezi.

Már megvan a koncepció, de ha összerakva nem azt adja vissza, ami a fejemben megszületett, szétszedem, és egy másik képben találok neki helyet – árulta el a művész.

Arra a kérdésre pedig, hogy honnan ered ez a sajátos térbeli ábrázolás, egy gyermekkori emlékét osztotta meg velünk: – Azt hiszem, szobrász szerettem volna lenni, de szerettem a színeket is. Emlékszem, egyszer készítettem gyurmából egy német dog fejet, amit az autónkban hagytam. Alig telt el egy óra, és szanaszét olvadt az ülésen, teljesen beszippantotta a kárpit. Szegény édesapám nagyon mérges volt, de nekem csak annyi maradt meg mindebből, hogy eltűnt a kutya. Szerintem már akkor kialakulhatott a vonzódásom a térbeli dolgok iránt – mesélte.

És bár korábban síkbeli képeket is készített, többnyire azok mellett is volt valami térbeli dolog: – Nagyon szeretem, amikor varázslat történik a vásznon. Csodálom azokat a festőket, akik olyan térbeli illúziót keltenek, mintha megnyílna a világ előttünk. Nekem mégsem ez a járható út. Számomra izgalmasabbak a jelenvaló dolgok. Szeretek valós térbeli problémákkal foglalkozni.

Picasso mondta egyszer, hogy minek fesse meg azt a tárgyat, ami már ott van. Ezek az eszközök valami pluszt tesznek a képhez.

Ugyanakkor mire valami lefinomodik, festőivé válik, az hosszú idő. Ráadásul rengeteg zsákutca van egy-egy ilyen mű elkészítésében. Ilyenkor többnyire letöröm, átfestem, és később egy új képbe illesztem őket – ismertette.

Éppen ezért, miután elkészül egy kép, nem mindig könnyű eldönteni, valóban elnyerte-e a végleges formáját. – Ami már kibontakozik, azt leteszem a műhelyben, járok-kelek felette, és szép lassan összeáll. Ha pedig nem vagyok biztos benne, kiviszem a helyiségből. És ha úgy látom a klímaváltozás után, hogy igényel még valamit, visszahozom a műhelybe. Van, amelyik hosszú évekig alakul, és van, hogy fél óra alatt megszületik egy kép – részletezte. Elmondta, mivel év közben művésztanárként dolgozik a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumban, műtermébe főként a nyári időszakban tud elvonulni.

– Megszoktam, hogy ez a ritmusa az életemnek, amikor tanítok, félreteszem a festményeimet és csak a diákok töltik ki a napjaimat.

De nyáron magamra húzok itthon mindent, és csak a képeknek dolgozom – fűzte hozzá. Ilyenkor a ház körüli munkák is előtérbe kerülnek. Hiszen a család otthonában – a képek mellett – számtalan más is a művész keze alatt kapta meg a végleges formáját.

– Nagyon szeretek fával dolgozni, újat alkotni a már használaton kívüli tárgyakból. Több bútort is készítettem itthonra – mesélte, majd a kertbe vezetett, ahol megmutatta büszkeségét, a ház körüli eszközökből megépített csónakot. Az általa megálmodott vízi jármű – akárcsak a képei – számtalan alkotóelemből állt össze, melyek nagy része több funkciót is betölt a vízen.

PET-palack, vizes ballon, nyugágy, sátorrúd és egy létra is rákerült a Körösökre tervezett csónakra.

– Minden évben készítek egy csónakot. Szétszedem, összerakom, töprengek rajta, és amíg nem vagyok kész vele, nem tudok mást csinálni, nem hagy nyugodni. Az ideit kétszemélyesre terveztem, Körös-járó hajót is lehet belőle csinálni, és akár kétszáz kilót is elbír – mesélte büszkén.