légúti tünetek

2021.09.28. 06:55

Küzd a gyerekek immunrendszere, sokan betegedtek le Békésben is

Az őszi, felső légúti betegségek már javában megjelentek a Békés megyei gyerekeknél, serdülőknél, amikkel kapcsolatban a koronavírus miatt még mindig óvatosabban járnak el a háziorvosok és az oktatási-nevelési intézmények pedagógusai is. Például orvosi vizsgálat előtt elengedhetetlen a telefonos egyeztetés.

Nagy Szilvia–Vásári Erzsébet

Dr. Márki Andrea elmondta, az utóbbi hetekben két-két és félszer annyi kis beteg fordult hozzá felsőlégúti panaszokkal, mint más évek ugyanezen időszakában. Hozzátette, ennek nyilvánvaló oka, hogy a koronavírus-járvány miatt kevesebbet voltak közösségben a gyerekek, így az óvodások és az iskolások szervezete, immunrendszere bizony elszokott a „napi tréningtől”.

– Tipikus tünet a torokfájás, a nátha, a köhögés minden fajtája, ezeket pedig hőemelkedés, láz kísérheti – részletezte a békéscsabai házi gyermekorvos,

hozzátéve, az utóbbi időben hasi panaszok is ­előfordulnak, hányingerrel, hányással, hasmenéssel, illetve a fentiek kombinációja. Valamennyi panaszért vírusfertőzés felelős, így elsősorban tüneti kezelésre van lehetőség­.

Sok gyermek felső légúti panaszokkal küzd /Fotó: Shutterstock/

– Orrcsepp, gyulladáscsökkentő, antihisztamin, vitamin adható, esetleg köptető, ha a váladék sűrű, nehezen üríthető – sorolta dr. Márki Andrea, kiemelve, hogy továbbra is kérik a szülők megértését, türelmét, hiszen a Covid-veszély miatt a váróban nem torlódhatnak a betegek. Az elsődleges a telemedicina, azaz a szülői telefon, az orvos ez alapján dönti el, szükség van-e személyes vizsgálatra.

– A megnőtt esetszám miatt mindenkihez rengeteg hívás érkezik, sokszor tízszer is kell tárcsáznia a szülőnek, hogy elérje az orvosokat, vagy a kisgyermekápoló asszisztenseket

– emelte ki, kérve a hozzátartozók türelmét, együttműködését. Dr. Márki Andrea aláhúzta, az asszisztensek kivétel nélkül tapasztalt gyermekápoló szakemberek, tehát az ő segítségüket is nyugodt szívvel elfogadhatják a szülők.

Óvatosabbak a betegségekkel a gimnáziumban

Dr. Laukóné Adamik Edit, a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igazgatóhelyettese megkeresésünkre elmondta, intézményükben jelenleg nagyjából 30 százalékos a betegség miatti hiányzás, ami az őszi időszakban átlagosnak mondható. Hozzátette, a Covid miatt természetesen óvatosabban járnak el a különböző felső légúti tünetek kapcsán, de már nem kell minden enyhébb tünettel otthon maradnia, főleg hosszabb időre a tanulónak. Egy megfázás miatti köhögés, orrfolyás, esetleg hőemelkedés miatt most a háziorvosi javaslatok alapján 3-4 napot pihennek otthon a diákok, majd a tünetek enyhülésével visszatérhetnek az iskolába. Koronavírus-fertőzöttről nem tudnak sem tanulók, sem dolgozók esetében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában