galériával

2021.09.30. 11:47

Példaértékű összefogás, szívből jövő munka működteti a szarvasi színházat

Évadértékelő sajtótájékoztatót tartottak szerdán a Szarvasi Vízi Színházban, amit a Húzzad csak, kivilágos virradatig című zenei utazás, majd a Szent Mihály napi tűzgyújtás követett. Megtudtuk, a Körös-parti teátrum sikerrel zárta a tizenegyedik szezont is.

Vásári Erzsébet

20210929 Szarvas Szent Mihály Napi Tűzgyújtás a Vízi színházban fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

– Büszkén számolok be arról, hogy ismét egy sikeres évadot zártunk a Vízi Színházban – kezdte köszöntőjét Babák Mihály polgármester. Hozzátette, 2021 nehéz év volt az egész ország és Szarvas számára is a pandémia miatt, de a lehetőségek szerint azonnal elinduló színházi programokkal sok lendületet, bizalmat, szeretetet és jó kedvet tudtak szolgáltatni a helyi lakosságnak és látogatóiknak is.

Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára, Dr. Szabó Károlyné, a Vízi Színház ügyvezető igazgatója, Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója, Babák Mihály polgármester és Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója /Fotók: Bencsik Ádám/

Végül pedig sikerrel zárult a szezon, ami köszönhető a Magyar Teátrumi Társaságnak, a Békéscsabai Jókai Színháznak, a Cervinus Teátrumnak és természetesen Fekete Péternek, az EMMI kultúráért felelős államtitkárának. Utóbbiak ugyanis egy rendkívül jó csapatot alkotnak, ha a Vízi Színházról van szó.

Szeretik azt, amit csinálnak, szívből, és a legjobb tudásukkal dolgoznak a nyári programok megvalósításáért és a teátrum fejlődéséért.

Fekete Péter hangsúlyozta, példaértékű az a munka, ami Szarvason zajlik, hiszen a Vízi Színház eddigi tizenegy évada alatt bebizonyította az országnak, hogy ha a civil és a szakmai szervezetek, az önkormányzat és a helyi lakosság összefognak, akkor egy rendkívül harmonikus, gazdaságilag is működtethető intézményt lehet fenntartani.

Hozzátette, államtitkárként naponta találkozik különböző színházak és szabadtéri színházak képviselőivel, akiknek gyakran mintaként állítja be a Vízi Színházat, amely még arra is képes, hogy a hétvégeken megtermelt forrásokból hétközben ingyenes előadásokat tartson, ezzel is még szélesebb körhöz eljuttatni a kultúrát. Ráadásul a dolgozói létszám is megfelelő, illetve a karbantartás és megújulás is állandó a vízparti színpadon és nézőtéren egyaránt, tehát nem hagyják leromlani az egykor felépített csodát.

Mindehhez gratulál a szakmai munkát biztosító üzemeltetőknek, a jó gazdaként szolgáló városnak és a főként helyi vállalkozóknak, akik mindig rendelkezésre állnak, ha felújítás szükséges.

Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója elárulta, nemrég az a megtiszteltetés érte a Vízi Színházat, hogy bekerülhetett a megyei értékbe. Ez köszönhető mindazoknak, amivel Fekete Péter méltatta az intézményt, és rendkívül büszkék rá.

Hozzátette,

mivel ez sokak érdeke, így a kapott oklevélből mindenkinek készítettek egy másolatot, aki közreműködött az építmény létrehozásában és fenntartásában.

Dr. Szabó Károlyné, a Vízi Színház ügyvezető igazgatója elmondta, nagy boldogság volt számára látni, hogy idén is nagyon sok teltházas programjuk volt. Ebben a szezonban 51 előadást tartott a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. Szarvason, ennek közel fele ingyenes volt és több, mint 30 ezer nézőt fogadtak. Hozzátette, a színpadon összesen 17 teátrumi tagszínház mutatkozott be, figyelve a műfaji sokszínűségre.

Magyar és szlovák nyelven is játszottak

Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója kifejtette, hosszú évek munkája van abban a csapatban, ami kialakult a Vízi Színházban. Tagjai nagyszerűen végzik a munkájukat és hozzájárulnak a sikeres nyári évadhoz. A legnagyobb köszönet azonban a szarvasikanak jár, hiszen egy olyan törzsközönség alakult ki helyben, akik mindig megtöltik a nézőteret.

Dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója elmondta, valóban egy nagyon sikeres évadot tudhatnak maguk mögött, ami annak is köszönhető, hogy minden közreműködő egy célra hajt és közös erővel dolgozik megvalósításáért. Elárulta, különlegességük abban is rejlik, hogy kétféle, a magyar és a szlovák nemzeti kultúrát is képviselik, ezért a Cervinus Művészeti Fesztivál két hete is kétnyelvű volt.

Ezalatt közel kilencezer néző látogatott el a Vízi Színházba, amiből 1500 szlovák ajkú, ami azt jelenti, hogy az egész megyéből, illetve országból érkeztek hozzájuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában