galériával

2021.09.18. 15:24

Összetartozásukat és értékeiket is ünneplik a gyomaendrődi sajtfesztiválon

Idén rendhagyó módon, nulladik nappal indult a XXII. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál, ami hosszabb és eseménydúsabb lett az átlagosnál. A rendezvényen húsz sajtmester kínálta termékeit, emellett versenyeztek és sajtakadémiát is tartottak. Megtudtuk, az egyik legkülönlegesebb eleme a sör-sajt, bor-sajt összekóstolása volt.

Vásári Erzsébet

Ugyan már csütörtökön elkezdődött a XXII. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál, annak hivatalos megnyitóját szombaton tartották a Szabadság téri színpadon.

Köszöntőjében Toldi Balázs polgármester elmondta, 23 éve létezik Sajt- és Túrófesztivált Gyomaendrődön, amiből most a huszonkettediket rendezték meg, hiszen tavaly a koronavírus miatt elmaradt a rendezvény.

Toldi Balázs polgármester /Fotók: Ambruzs-Szabó József/

Idén azonban számos különlegessége van a rendezvénynek, melyek közül az első, hogy nulladik nappal indult, amikor a Republic adott jótékonysági koncertet az augusztus 8-án, a településükön súlyos autóbalesetet szenvedett 9 éves Petráért és családjáért.

Itt kiemelte,

negyven éve él Gyomaendrődön, de ekkora összefogást még sosem tapasztalt a lakosság körében, mint most Petráékért. Bízik abban, hogy ez megmarad a tragikus eseményen túl a pozitív dolgoknál is.

Visszatérve a fesztivál szervezésére kifejtette, változott az időpontja is, hiszen májusról szeptemberre csúsztatták a pandémia miatt, valamint különlegessége, hogy egy olyan szakmai konferenciának – II. sajtakadémia – ad otthont, amely lényegesen emeli a színvonalát, illetve messzebbre és komolyabb körökbe viszi hírét.

Davidovics László, az ASzC Bethlen Gábor iskola igazgatója elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy Gyomaendrődön magas színvonalú agráriskola működik, ahová 542 diák jár és nagyon sokan jelentkeznek is, biztosítva ezzel a helyi munkaerő utánpótlását.

Davidovics László, az ASzC Bethlen Gábor iskola igazgatója

Elárulta, az első Sajt- és Túrófesztiváloktól kezdve intézményük is részt vesz a szervezésben, illetve látogatóként.

Takács Árpád megyei kormánymegbízott beszédében elhangzott, Gyomaendrőd az elmúlt hétszáz évben számos megpróbáltatáson ment keresztül, de mindegyikből erősebben és jobban jött ki, mint gondolták.

Takács Árpád megyei kormánymegbízott

Az olyan rendezvényei pedig, mint a Sajt- és Túrófesztivál pedig nem csak arra szolgálnak, hogy szórakozzanak a településen az emberek, hanem arról is, hogy összetartozásukat ünnepeljék és számba vegyék az erejüket adó értékeiket.

Végül hangsúlyozta,

a település az utóbbi években folyamatosan fejlődött, és szellemi, kulturális, gazdasági, valamint mezőgazdasági szempontból is meghatározóvá vált a térségben.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke elmondta, szívesen fogadta Toldi Balázs meghívóját a fesztiválra, ahol személyesen is hozzájárulhat ahhoz, hogy Gyomaendrőd a pandémia alatti megpróbáltatások után újraindítsa nemzetközi rendezvényét, és felélessze annak szép hagyományait.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke

Hozzátette, a Sajt- és Túrófesztivál első éveiben még ő maga is segítette megszervezését, ezért is jó érzés most visszatérnie a több, mint két évtizede sikeres eseményre.

Hangsúlyozta,

ez a fesztivál mindig jó alkalom arra, hogy az emberek együtt egyenek, ünnepeljenek, beszélgessenek, tapasztalatot cseréljenek és kapcsolatokat ápoljanak, továbbá teret ad a fejlesztéseknek és a továbblépésnek is.

Versenyt is konferenciát is tartottak

Dr. Kovács Gyöngyi adjunktus, a II. Sajtakadémia szakmai szervező bizottságának vezetője elmondta, konferenciájuk a sajtos szakma egyik legfontosabb találkozási pontja és eszmecserére való alkalma. Elárulta, a rendezvényre négy különböző nagy egyetemről érkeztek neves sajtkutató szakemberek, hogy átadják ismereteiket.

A programot pedig tovább gazdagították a sajtmesterek és bírák előadásai. Készültek továbbá sajtgasztronómiai bemutatóval, amelynek legkülönlegesebb elemei a sör-sajt, bor-sajt összekóstolásai volt.

Vágül Tímár Attila mesterszakács értékelte a sajtversenyt, illetve összegezte tapasztalatait. Hangsúlyozta, a húsz tagú zsűrinek idén is nehéz dolga van Gyomaendrődön, hiszen több, mint 130 sajtot neveztek a megmérettetésre. Hozzátette, a kóstolásra beadott sajtok mindegyikével meg voltak elégedve a bírálók, hiszem az előző évekhez képest sokkal magasabb színvonalú termékek voltak jelen. Közülük kiemelten magas volt az ízesített sajtok száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában