gyula

2021.09.29. 10:04

Kiemelten fontos a várandós kismamák számára a védőoltás

Jubileumi, negyvenedik kongresszusát tartotta múlt héten Gyulán a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság. A tanácskozáson olyan fontos témákról tárgyaltak, mint hogy miként csökkenthető a terhességmegszakítások száma a 18 éven aluli fiatalok körében, és szó esett a várandós kismamák koronavírus elleni védőoltásának fontosságáról. A társaság emellett tiszteletbeli tagokat is választott.

Papp Gábor

Dr. Párducz László, a társaság alelnöke, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa hírportálunknak elmondta, a tanácskozás részeként külön szekcióban foglalkoztak azzal, milyen lehetőségek vannak arra, hogy csökkentsék a fiatalkorúak, a 18 éven aluliak a terhességmegszakítási arányszámát.

A szakember kérdésünkre kifejtette, a magyar terhességmegszakítások száma az elmúlt időszakban örvendetesen, évi 98 ezerről 34 ezer körülire csökkent.

– A fiatalkorúaknál azonban ez a csökkenés sajnálatos módon nem észlelhető, sőt, némi növekedés figyelhető meg

– fogalmazott ezzel kapcsolatban a szakember.

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság éppen ezért javasolja a törvényhozóknak, hogy a nem kívánt terhességek megszakításának megelőzése érdekében javítsa, illetve könnyítse meg a sürgősségi fogamzásgátlók hozzáférhetőségét a 18 éven aluli korosztály számára.

– A könnyebb hozzáférhetőséget javítaná, ha a gyógyszertárakban az Európai Unió más tagországaikhoz hasonlóan a gyógyszerész engedélyével kiváltható lenne a sürgősségi fogamzásgátló tabletta – tette hozzá.

Dr. Párducz Lászlótól megtudtuk, hogy külön szekcióban foglalkoztak a 12-18 éves fiatalok koronavírus elleni védőoltásának szükségességével. A szakemberek egyöntetűen úgy látják, hogy ebben a korosztályban is nagyon lényeges, hogy beadják a vakcinákat.

Dr. Görgényi Ernőt (jobbra) tiszteletbeli taggá választotta a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság

Ugyancsak szó volt a várandós kismamák védőoltásáról. A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság alelnöke hangsúlyozta, nagyon lényeges, hogy a leendő édesanyák megkapják a koronavírus elleni vakcinát. A terhesség alatt megfertőződött kismamák körében ugyanis emelkedett a koraszülések száma, az édesanya állapota miatt művi koraszülésekre is sokszor szükség volt, a császármetszések száma gyakori volt a koronavírussal megfertőződött várandósok körében.

A légzési funkciók betegséggel együtt járó csökkenése ugyanis nem tette lehetővé a fájások és a kitolási szak alatti fokozott terhelés elviselését az anyukák számára. Hozzátette, a várandósság eleve gyengíti az immunrendszer működését, már csak ezért is különösen fontos a kismamák Covid elleni védőoltása.

– A várandósoknál az esetleges koronavírusos megbetegedés nagyon súlyos formában jelenik meg

– fogalmazott a szakember.

Dr. Párducz László elmondta, a tanácskozáson a méhnyakrák megelőzésének kérdésével külön foglalkoztak, és a HPV elleni védőoltások szervezett formában történő beadásának fontosságát hangsúlyozták. Bár a hetedikes gyerekek ingyen juthatnak hozzá a védőoltáshoz, nagyon sokan mégsem veszik fel, elsősorban a szüleik tiltakozása miatt. Pedig azzal egy életre megóvhatnák gyermeküket a méhnyakráktól.

Eközben például Ausztráliában lassan eltűnik ez a betegség, mert az egész lakosságot beoltják a vakcinával, itthon még sem élnek a lehetőséggel. A szakemberek ezen a téren változást szorgalmaznak.

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság eddigi munkája elismeréseként tiszteletbeli tagjává választotta dr. Görgényi Ernőt, Gyula polgármesterét és Zoran Stankovic professzort, a Gyermeknőgyógyász Világszövetség főtitkárát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában