Gyula

2021.09.04. 19:50

Ismét jól kifőzték a Wesselényi-tónál

Jelentős érdeklődés mellett rendezték meg az immáron ötödik Családi pikniket a gyulai Wesselényi-tó partján szombaton. Az esemény részeként életre hívott lecsófőző versenyen több mint félszáz csapat vett részt, miközben családi programokkal is várták a látogatókat.

Papp Gábor

smart

A Wesselényi-tó partja már a reggeli órákban benépesült, a lecsófőző, illetve a horgászverseny résztvevői gyorsan megtöltötték a különleges környezetben fekvő területet.

A Békés-Bihar Lecsófőző Csapat stílszerűen, a város múltjához illően török lecsót készített magyarosan. Mint azt a két csapatkapitány Rácz Klára és Beleznai Róbert hírportálunknak elmondta, a finomságból természetesen nem felejtették ki a gyulai kolbászt, a végén pedig tükörtojást ütöttek rá. Ízvilágát egy kis törökös fűszervilág, illetve bazsalikom egészítette ki.

Schlett Árpád, a Munkácsy Halőr Team vezetője elárulta, hagyományos lecsót főztek, amibe minden jó, szalonna, kolbász, hagyma, paprika, paradicsom, gomba is került, illetve egy kis velővel is megfűszerezték, hogy még tartalmasabb legyen. Schlett Árpád lánya különleges zöldséges lecsót készített, egyebek mellett padlizsánnal és gombával. A csapat emellett egy különlegességgel is kedveskedett a vendégeknek. A kaszás „lecsóban” volt egy kis lecsó is, de alapvetően köröm, csülök és farok alkotta a pörköltes fogást, amiből mindenkit szívesen megkínáltak, aki felkereste őket.

Kónya István alpolgármester, a választókerület önkormányzati képviselője, egy személyben a rendezvény főszervezője hírportálunknak elmondta, ötödik alkalommal hívták életre a családi pikniket a Wesselényi-tó partján. – Alapkoncepciónk a kezdetektől az, hogy legyen egy olyan program, amely a családokról, a családoknak, a kikapcsolódásról, a pihenésről, a kötetlenül együtt töltött időről szól – nyilatkozta hírportálunknak Kónya István. Mint kiemelte, Gyulán rengeteg rendezvény érhető el, a családi piknik azonban éppen az említettek miatt egyfajta hiánypótló eseménynek számít. Az önkormányzati képviselő emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés 6-7 éve kezdődött egy kisebb baráti társaság résztvételével, ami mostanra olyan szinten kinőtte magát, hogy a szombati főzőversenyen már ötvenhárom csapat készített lecsót. Bár a piknik főként a városrészi rendezvényeként indult, de évek óta az egész Gyuláról érkeznek érdeklődők.

Kónya István kitért arra, a programokat úgy állították össze, hogy azok között a családok valamennyi tagja találjon kedvére valót. „Ágak hegyén is túl…” címmel Soós Emőke mesélt a gyerekeknek és a szülőknek, volt lufihajtogatás, kézműves foglalkozás és felnőtteknek egészségügyi szűrés. A Kerecsényi László Íjász Egyesület az íjászat alapjait mutatta be a legkisebbeknek, az érdeklődőknek. Igazi rangadó keretében mérte össze erejét Észak-Törökzug és az MLSZ Békés Megyei Igazgatósága. Magyar Rózsa nótákat énekelt, a napot pedig after party zárta Dj MolnAre és Dj BalintG közreműködésével.

Magyarok ételek a középpontban

Kónya István a főzőverseny kapcsán hangsúlyozta, minden évben arra törekednek, hogy a hagyományos magyar ételek álljanak a középpontban. A zsűrit Ambrus György olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács, Kiss József, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnöke és Bondár László éttermi mester alkotta.

Ambrus György hírportálunknak elmondta, még kezdés előtt arra kérte a résztvevő mintegy félszáz csapatot, hogy magyar lecsót készítsenek, ha lehet, ne tegyenek bele például olasz vagy kínai ízeket – Szeretem és tisztelem más nemzetek konyháját, de a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnökeként nagyon fontosnak tartom, hogy olyan programon lehettem jelen, ahol tradicionális magyar ételeket főznek. A megpirított füstölt szalonna zsírjában fonnyasztott hagyma, a hozzáadott kiváló paradicsom, paprika és gyulai kolbász, valamint a csapatok jó kedve együttesen biztosította az ételek kiválóságát, amit tojásos, rizses vagy tarhonyás lecsóvá varázsolhattak, de más hozzávalókat is használhattak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában