Gyomaendrőd

2021.09.10. 06:55

A gyógyulásért küzd a kilencéves Petra

Augusztus elején szenvedett autóbalesetet nagyszüleivel a 9 éves Petra, aki máig kórházban van, és várhatóan két évig tart még a rehabilitációja. A kislányért és családjáért egy emberként fogott össze Gyomaendrőd, és ahogy telik az idő, úgy mozdulnak meg értük egyre többen országszerte.

Vásári Erzsébet

Súlyos koponyasérülést, kulcscsonttörés szenvedett. Három hétig volt kómában, és másfél hete, hogy felébredt – nyilatkozta a Ripostnak a napokban Petra állapotáról édesanyja, Emese. Elmondta, az ébredés óta napról napra javul az állapota. Először még azt mondták, az sem biztos, hogy felépül a kómából, vagy lehet, hogy nem lesz tudata. Szerencsére ezek nem valósultak meg.

Az édesanya elárulta, mivel egyelőre beszélni nem tud kislánya, így megtanultak néhány kézjelet, hogy igen-nemmel tudjanak kommunikálni egymással.

Azon vannak, hogy minél előbb felépülhessen, azonban mindent újra kell tanulnia. Néhány napja ültették fel először, de még meg kell tanulnia újra beszélni, enni és járni is. Hozzátette, bár két év is lehet, mire felépül Petra, ha stabilabbá válik az állapota, akkor hétvégente majd hazaengedik a kórházból. Erre viszont még sokat kell várni.

– Petra nagyon kitartó, erős akarat van benne. Mindent próbál úgy csinálni, ahogy mondjuk neki, de most még sok mindenben korlátozva van.

A rehabilitációs központban gyógytornászok, logopédus, masszőr és tanítók járnak hozzá. Lesz még egy helyreállító műtéte, hiszen a koponyacsontjának nagy részét kivették. Tehát hosszú lesz még a gyógyulásig vezető út. Igyekszünk mindeközben pozitívak maradni, de nehéz lelkileg. Látni a saját gyermekem szenvedését pedig nagyon nehéz – hangsúlyozta az édesanya.

A balesetről a hetilapnak elmondta, Petra a nagypapáékkal ment volna egy koncertre, és ahogy jöttek ki az utcából, az autót vezető nagypapa szétnézett, de nem látott semmit. Majd két fiatal, körülbelül 200 körüli sebességgel – ezt pontosan még nem tudjuk, a nyomozás jelenleg is zajlik – hajtott beléjük oldalról.

A nagyszülők állapotáról Emese elmondta, A nagypapa már otthon lábadozik, neki gerinc, illetve a mellkascsont törése volt. Járókerettel már tud mozogni. A nagymama viszont még az intenzíven van. Nagyon rossz az állapota, gépek tartják életben. A baleset közben kapott egy sztrókot, és mindene megsérült. A tüdejébe a bordák beszúródtak, a lépe leszakadt, a mája, a belső szervei sérültek, szilánkosra tört a keze és a lába is.

Az édesanya végül elárulta, Petrával Békéscsabán laknak, férjével korábban elváltak, és a kislánya ott volt nála Gyomaendrődön, amikor a baleset történt. Felváltva járnak hozzá az apukájával a kórházba, mert még két kistestvére van otthon. Egy ismerős indított gyűjtést nekik, és bár nem akart kérni senkitől, mégis jólesik, hogy sokan segítenek. Hiszen nagy költségeik vannak, Békéscsaba-Budapest nem kis távolság, így a benzinköltség rettentő sok. Továbbá csináltatni kellett egy szerkezetet Petrának, hogy tudjon járni később, illetve biztos kell majd kerekesszék és járókeret. Ha hazaengedik, akkor még gyógytornász is.

A baleset óta folyamatos az összefogás Petra és nagyszülei gyógyulásáért. Az első nagyobb akció egy jótékonysági futás volt Gyomaendrődön, amit Pelyva István, a Körös Polgárőr Egyesület szolgálatvezetője és Mravik Ilona BSI futónagykövet szervezett a családnak. Itt másfél millió forint gyűlt össze. Pelyva Istvántól megtudtuk, hosszú évek óta rész vesz jótékonysági gyűjtésekben Gyomaendrődön, illetve gyakran kezdeményezője is azoknak, így a baleset hallatán nem volt kérdés számára, hogy ebben az esetben is segítségnyújtásra törekszik. Hozzátette, nagy öröm számára, hogy ennyien megmozdultak a futáson Petráért és családjáért. Mravik Ilona hangsúlyozta, a futók mind szívvel lélekkel emberek és kivétel nélkül jó szándékúak.

Futónagykövetként pedig úgy gondolta, összefogja őket a jó ügy érdekében, hiszen együtt még többet el tudtak érni Petra és családja segítésének érdekében.

Hiszen látva helyzetüket egyértelmű, hogy hosszútávon lesznek még komoly költségeik a rehabilitációk kapcsán. Hozzátette, egyébként minden évben tartanak futóversenyt Gyomaendrődön, ami idén technikai okok miatt elmaradt, azonban pótolták a jótékonysági futással. Beszámolójából kiderült, az eseményen közel négyszázan húztak futócipőt, illetve számtalan olyan látogató is kiérkezett, aki csak adományozni szeretett volna.

Továbbá Kiszely László és felesége, Kiszely Anett, a Gyomaendrődi Angyalok beteg gyermekekért Facebook oldalt üzemeltető házaspár is nagyban segíti a gyűjtést. Tőlük megtudtuk, a jótékonysági futáson túl különböző licitek mennek, és plüssöznek is. Hozzátették, Békés megye szinte minden városából érkeznek adományok, illetve Egerben, Esztergomban, Budapesten, Nyíregyházán és külföldön élő csoport tagok is támogatják a családot. Elárulták, Petra anyukájával távoli rokonok, így különösen szívükön viselik a kislány sorsát. Végül elmondták, folyamatosan kerülnek ki újabb és újabb posztok oldalukra, amelyekre rengeteg megosztás megy és elmondhatják, hogy az országban már mindenhol tudják: Petrának és a nagyszüleinek segítségre van szükségük.

A Republic koncertezik Petráért Gyomaendrődön

Toldi Balázs polgármester elmondta, augusztus 8-án este történt Petra és nagyszülei autóbalesete, amelynek híréről megrendülve értesült a település lakossága és ő maga is. Ismeretei szerint a családtagok azóta is a gyógyulásért küzdenek, a nagypapa immár otthon, Petra és nagymamája azonban máig kórházi kezelésre szorul. Közülük a 9 éves kislány állapota örömére napról napra javul. Hozzátette, Gyomaendrődön nagyon sokan gondolkoznak hetek óta abban, hogyan segítsék a családot és különböző gyűjtő akciókat, megmozdulásokat szerveznek számukra. Érkeznek továbbá különféle helyekről pénzadományok is, amit olykor magánszemélyek, máskor vállalkozások, sportegyesületek ajánlanak fel.

Érezhető tehát egy pozitív összefogás a településen azért, hogy a család fel tudjon épülni. Elárulta, a gyűjtéseken túl az endrődi templomban tartottak szentmisét értük, ahol szintén rengetegen voltak. Ez is azt mutatja, hogy a város életét átszövő dologról van szó. Valamint a szeptember 17-19. között szerveződő Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és túrófesztiválnak Petráért lesz egy nulladik napja, hiszen 16-án a Republic együttes ad majd egy ingyenes koncertet a helyszínen annak érdekében, hogy Petrát és családját segítsék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában