Dirty Slippers

2021.09.21. 19:55

A Beatles stúdiójában fejezte be lemezét a gyulai zenekar

A Lobó-Szalóky Lázár és Bodrogközy Rita szerzőpáros által vezetett gyulai Dirty Slippers zenekar még a tavalyi karantén ideje alatt kezdte el a stúdiómunkálatokat a Vársz valahol című nagylemezén. Az albumon három kiváló nemzetközi producer irányítja a munkálatokat, akik közül az Oasis-szel és Mike Oldfield-del dolgozó George Shilling nagyot lendíthet a zenekar nemzetközi, elsősorban angliai karrierjén.

B. O.

A Dirty Slippers nemrégiben ugyanis a Beatles által legendássá vált londoni Abbey Road stúdióban járt befejezni a lemezét, egészen pontosan a fent nevezett korong angol nyelvű dalait rögzítették a sokat látott falak között. A felvételeket George Shilling producer dirigálta, akihez csatlakozott a stúdió egyik kiváló hangmérnöke, Neil Dawes is, aki többek között a Yesterday filmzenei lemezén dolgozott, vagy legutóbb éppen a popsztár, Justin Bieber egyik dalán.

– Könnyekig meghatódtunk, amikor átléptük a stúdió küszöbét – árulta el Lobó-Szalóky Lázár.

– Fel sem tudjuk fogni, hogy velünk történik ez a csoda. A felvételek előtt Neil körbevezetett minket a stúdió összes termében, így megnézhettük és meg is érinthettük azokat a hangszereket, amelyeken Paul McCartney, John Lennon vagy épp a Pink Floyd tagjai játszottak. Fantasztikus élmény volt, a munkafolyamat pedig elképesztően nyugodt, boldog és inspiráló hangulatban zajlott

– részletezte az énekes a stúdióban tapasztalt élményeit.

Mint elmondta, az új nagylemez dalait már a zenekar megújult formációja készítette: Ferenczi Bebi díjnyertes dobossal és a Békéscsabáról származó Peter Kovary zenekarából, a Royal Rebels-ből érkező Tóth Zsomborral karöltve.

A Dirty Slippers a híres zebrán

– Bodrogközy Rita 2018-ig állandó tag volt, nem csak állandó szerzőtársam. Most pedig vele együtt, kiegészülve Ferenczi Bebivel és Tóth Zsomborral dolgozunk közösen. Előző zenésztársaim nem vettek részt olyan aktívan az alkotómunkában, amit elvártunk volna, ez az oka a változásnak – avatott be az énekes a történtekbe.

Lobó-Szalóky Lázár

Aki még azt is hozzátette, miszerint felkérést kaptak egy készülő magyar játékfilm főcímdalának megkomponálására. Részleteket az énekes még nem árulhatott el, de annyit elmondott, hogy egy vígjátékról van, szó, amiben a házasság témája áll a középpontban, és megannyi híres színész játszik majd benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában