Békés megye

2021.08.27. 11:29

Végéhez közeledik a „Vad Viharsarok” készítése

Befejeződött a Vad Viharsarok című Békés megyei vadászfilm forgatása csütörtökön a szabadkígyósi kastély parkjában. Az alkotást a gasztronómiai rész különleges, egyedi keretbe foglalja majd.

Papp Gábor

20210826 Szabadkígyós Őzburgerről szóló filmet készítettek a Kastélynál a képen Tomanek Gábor vezető ifj Major Gyula operatőr Prohászka Béla szakács fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

– Csütörtökön leforgattuk az utolsó snittet a Vad Viharsarok című munkánkhoz. Ez egy gasztronómiai jelenet, ami tulajdonképpen keretbe foglalja majd a filmet – nyilatkozta lapunknak Major Gyula. A rendező-operatőr elmondta, hogy az alkotás az őzburger elkészítésével kezdődik, és az ételkülönlegesség tányérokra kerülésével fejeződik majd be. – Most nem a hagyományos őzpörköltet akartuk bemutatni, hanem egy jófajta darált húsból kiválóan fűszerezett húspogácsa, illetve nagyon finom őzburger elkészítésére kértük meg Prohászka Béla olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakácsot­.

Ifjabb Major Gyula örökítette meg Tomanek Gábort és Prohászka Bélát sütés közben /Fotó: Bencsik Ádám/

Munkájukkal kapcsolatban Major Gyula elmondta, a film 52 perces lesz, és a Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódva mutatják be. – Valóban az utolsó fázisában vagyunk a munkának. A „Vad Viharsarok” hangja pedig a nagyszerű orgánumú Tomanek Gábor színművész lesz. A közel egy órában bemutatjuk a megye természeti és vadászati értékeit, valamint a vadgazdálkodást is. Több kiváló Békés megyei vadásztársaság is szerepel a filmben, illetve szakmai együttműködésével a Békés Megyei Vadászkamara is segítette az alkotás létrejöttét.

Major Gyulától megtudtuk, hogy a forgatások több mint két éve, 2019-ben kezdődtek. – Azért volt szükség ilyen hosszú időre, hosszú terminusra, mert évszakok mentén haladtunk, tavasztól tavaszig egy évet ölel fel a film. Felbukkannak Békés megye természeti értékei a tavaszi, nyári, őszi és téli időszakban. A címben a vad és a vihar különleges kettősséget, egyedi együttállást kölcsönöz mindennek. – Bízom benne, hogy sikerül bemutatnunk, milyen szép tájon élünk, s milyen különleges vadállománnyal rendelkezünk.

A rendező felvetésünkre kifejtette, a legnehezebb feladatot a téli képek, a téli jelenetek forgatása jelentette. – Gyakorlatilag harmadik éve nem igazán volt valódi havas tél a megyében. Egy hétfői napon reggel 8 órakor lehullott hó, rögtön telefonálni kezdtem, hogy akkor azonnal rögzítsük a vadetetés folyamatát, ami a pósteleki erdőben meg is történt. A hó másnap reggelre el is olvadt. Major Gyulától megtudtuk, hogy a filmet az M5 vetíti majd le, illetve a világkiállításon is folyamatosan megtekinthető lesz.

Prohászka Béla olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács az őzburgerhez füstölt szalonnát, finomra vágott vöröshagymát, kakukkfüvet, rozmaringot és egy kis szódabikarbónát is felhasznált. Mindezt jól összegyúrta, kiformázta, majd faszénen kisütötte, olyan módon, hogy a fára boros hordó darabok is kerültek. Ez utóbbiak különlegesen intenzív illatot adtak a húspogácsának. A burgerzsemlét megpirította, illetve majonézes, ketchupos, bazsalikomos, fokhagymás szószt készített a fogáshoz. A burgerbe emellett lila hagyma, paprika, jégsaláta, madársaláta, paradicsom került.

Egyre népszerűbb már hazánkban is a vadhús

Prohászka Béla elmondta, a vadhús több tényező miatt is egyre népszerűbb. Egyrészt már jelen van a bevásárlóközpontokban, a nagyobb üzletláncokban, így könnyebben hozzáférhető. Mint kiemelte, a közétkeztetésbe is bevezették, bízva abban, hogy a gyerekek, a fiatalok is egyre inkább megszeretik. – Ennek a generációnak egyébként is szerepe van a vadhús térhódításában, ahogy a különböző médiumoknak is.

– Nagyon sok főzőműsor látható a televízióban, ami ráirányítja a figyelmet ezekre a kiváló fogásokra is – tette hozzá a szakember. Prohászka Béla úgy vélekedett, összességében elsősorban a hétvégék gasztronómiájában van ott a vadhús pörköltek, sültek formájában – akár az otthonokban, akár a fesztiválokon. A hétköznapi ételek között azonban egyelőre még keresi a helyét. Véleménye szerint elsősorban a nagyobb üdülőközpontokból kiindulva a street foodok jelenthetnek áttörést ezen a téren.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában