békés megye

2021.08.14. 14:04

Sokan aggódnak amiatt, hogy kevesebb madarat látni

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.

teol.hu

Forrás: Shutterstock illusztráció

Az elmúlt hónapokban hozzászoktunk ahhoz, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától.

Ennek oka,

hogy a települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul ha jól érzik magukat valahol, nagy valószínűséggel a második költésre is az első közelében kerül sor.

Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő.

A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése (bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést), majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt bekövetkező eltűnése.

A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában