tűzoltók uniformisai

2021.08.15. 13:56

Ritka egyenruhákat rejtett a szekrény Ecsegfalván

Mintegy ötven év után nyílt ki újra júniusban az ecsegfalvi tűzoltószertár ajtaja, amelynek szekrényéből igazi kincsek kerültek elő. Galambos István polgármester és Túri János szeghalmi tűzoltóparancsnok ugyanis az 1960-as években készült tűzoltó-egyenruhákat találtak bennük. Az öltözékek azóta a szeghalmi „Mundérba bújt történelem” kiállítás részét képezik.

Vásári Erzsébet

Galambos Istvántól megtudtuk, egy véletlen beszélgetés folytán tudta meg, hogy Túri János régi egyenruhákat gyűjt és állít ki. Majd eszébe jutott a tűzoltószertáruk, ami évtizedek óta – körülbelül 50 éve – zárva volt, és úgy gondolta, jó lenne a tűzoltóparancsnokkal együtt kinyitni.

Elárulta,

igazi meglepetés volt számukra a tartalma, hiszen kiderült, olyan, a Rákosi-korszakból származó tűzoltó-egyenruhákat rejt, amik ma már ritkaságnak számítanak, ráadásul tökéletes állapotban vannak.

A polgármester elmondta, az egyenruhák megtalálása után kisebb nyomozásba kezdett a régi ecsegfalvi tűzoltóélettel kapcsolatban, és kiderült, hogy a településen egykor egy olyan tűzoltó-egyesület létezett, amelynek női és férfi tagjai is voltak.

Egy társadalmi összefogásnak köszönhetően működött, és a lakosság tagjai máig jó szívvel emlékeznek vissza rá.

Hozzátette, mivel Ecsegfalva akkoriban is egy kis falu volt, így nagy dolognak számított önálló tűzoltó-egyesülete.

Galambos István és Túri János együtt nyitották ki az egyenruhákat rejtő szekrényt /Fotó: BMH/

Végül Galambos István elárulta, a szertár feltárása után különleges tartalmát nem szerette volna visszazárni oda, és úgy gondolta, az egyenruháknak olyan helyen kell lenniük, ahol értékük megmutatkozik, és „mesélni tudnak” történetükről.

Ez a hely pedig Túri János Mundérba bújt történelem című szeghalmi állandó kiállítása lenne, ezért felajánlotta az öltözékeket és tartozékait a magángyűjtőnek. Egyet persze megtartottak Ecsegfalván, amit ereklyeként kezelnek és becsülnek.

Túri János elmondta, egy ecsegfalvi katasztrófavédelmi egyeztetés után mutatta be kollégája Galambos Istvánnak, akivel beszélgettek egyenruha-gyűjteményéről, majd elvitte a helyi tűzoltószertárba, amiben már évtizedek óta nem járt senki.

Úgy fogalmazott, a szertárba bejutni is igazi kaland volt, sűrű pókhálóval beszőtt termeken keresztül, a régi tűzoltó-felszerelések mellett elhaladva jutottak el egy régi szekrényig, amelynek nyikorgó ajtaját kinyitva tárult eléjük öt darab tűzoltó-egyenruha.

Elárulta, az ott talált tiszti és tiszthelyettesi öltözékeket, illetve a hozzájuk tartozó sapkákat és zubbonyokat a 60-as években használták. Állapotuk kitűnő, és rögtön felismerte, hogy igazán értékes és ritka darabokról van szó. Ekkor a polgármester azt mondta neki, hogy az egyenruhák annyira szépek, hogy múzeumban van a helyük, és tudva állandó tártaláról, nekiajándékozta azokat.

A magángyűjtőnek, miután magával vitte az egyenruhákat, még jó pár napig kellett tisztítania azokat, mire elhelyezte a „Mundérba bújt történelem” múzeumába.

A ruhák tehát hazatértek, körülbelül 60 ország mintegy 2000 – köztük katonai, tűzoltói, büntetés-végrehajtási, vám- és pénzügyőri – egyenruhája közé.

Visszatérve az Ecsegfalván talált öltözékekhez elmondta, azok a gyűjtők számára kuriózumnak számítanak. Posztó anyagból készültek, így viselésük meglehetősen kényelmetlen volt. Érdekesség köztük a tiszti alhadnagyi rendfokozatú darab, ami ritkaság volt, általában a parancsnokok hordták.

Túri János harminc éve gyűjti az egyenruhákat

Túri János elárulta, szeghalmi állandó kiállítása 256 négyzetméteren, összesen hét teremben látható, melyekben külön vannak válogatva a különböző szervek öltözékei. A tárlat nemzetközinek mondható, hiszen a régi magyar egyenruhákon túl rejt többek között német, amerikai és holland viseleteket is. Megtudtuk, szeptemberben lesz 30 éve, hogy az egyenruhák – azon belül is főként a tűzoltóruhák – gyűjtésével foglalkozik, ez idő alatt jutott hozzá a fent említett 2000 darabhoz, melyek mindegyikére rendkívül büszke, és mindnek más a története.

Van köztük számos helyi, ismerőstől származó öltözék, valamint a vezérkari főnökök ruhái – a rendszerváltás óta –, de akad például a kivonuló orosz katonáktól is sapkája, amit Kunmadarasról hoztak neki, illetve a nemrég elhunyt Furkó Kálmán nyugállományú ezredes is nekiajándékozta katonai egyenruháját és felszerelését, ami nagy megtiszteltetés számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában