Ma is a természetet járja a tarhosi csatornaőr

Édesapám, Szodorai Kálmán három évtizedig volt csatornaőr. Nyugdíjba vonulása után, 1987-től pedig én láttam el ezt a feladatot, és a Vizesfási őrtelepen teljesítettem szolgálatot – mesélte a szakember, aki a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Körös-vidéki Hírlevelének, Schriffert Andrásnak idézte fel pályáját a családjuk tulajdonában álló régi Hókai csatornaőrháznál.

Mint elmondta, már a nagypapája és a dédpapája is gátőr volt. – Nagycsaládban nőttem fel, és mondhatom, nagyon boldog gyerekkorom volt itt, az őrtelepen.

Gyerekként is sokat kellett segíteni, dolgozni, de szívesen csináltuk, összetartó család voltunk és vagyunk most is. Nagyon jó volt felnőni itt, a Határér- és Gyepes-csatorna partján.

Hozzátette, szüleinek természetes volt, hogy valamelyik gyermekük tovább viszi a csatornaőri hivatást, ő pedig már gyermekként is készült erre. Édesapja sokat vadászott, amire gyakran elkísérte, így kialakult benne a természet iránti vonzalom. Először mégis a kőművesszakmát tanulta ki, 1975-ben tehergépkocsira is megszerezte a jogosítványt, és amikor a katonaságtól leszerelt, a vízügynél helyezkedett el, ahol UAZ-ra került sofőrnek. Később az Állami Építőipari Vállalathoz ment dolgozni, aztán visszakerült a vízügyhöz, és 1987-ben, édesapja nyugdíjba vonulása után, átvette a csatornaőri feladatokat.

– Én már a Vizesfási csatornaőrháznál voltam csatornaőr. Akkor a Hókai őrházat értékesítette a vízügy. Családom az őrtelepet megvásárolta, szüleim itt élték tovább a nyugdíjas éveiket – tette hozzá. Schriffert Andrásnak elárulta, feleségével, Piroskával jóval kinevezése előtt ismerkedett meg, és sokáig a férfi szüleinél, a Hókai őrháznál laktak. Fiuk, Lacika 1981-ben, kislányuk, Editke 1989-ben született. „Piroska sokat segített, összetartotta a családot, vezette a háztartást, segített az őrtelep körüli munkákban. Akkoriban a gát- és csatornaőrök feleségei is vízügyi alkalmazásban voltak, így Piroska is. A gyerekek Vizesfásról jártak be Tarhosra, majd Békésre az általános iskolába, innen hordtuk őket a buszmegállóhoz. Az itteni élet szépségén túl persze voltak nehézségek is. Olyan is volt, amikor lekésték a buszt a gyerekek, így autóval vittük be őket.

Vagy amikor beköszöntött a tél, leesett a nagy hó, először traktorral le kellett tolni a havat a bekötőútról, utána tudtunk kimenni.”

Kislányuk, Editke a kis tarhosi iskolából elindulva, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium elvégzése után, az ELTE-n tanult tovább, majd a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait. Jelenleg pedig a stockholmi egyetemen dolgozik. Fia, Laci pedig örökölte édesapja gépek iránti kötődését­, karosszéria-lakatosként­ végzett, motorkerékpár-építő lett, igazi motorcsodákat­ szerel.

– Sajnos a fiam a csatornaőri hivatást már nem viszi tovább, mert Budapesten él a családjával – mondta. Szodorai László mesélt arról is, hogy a csatornaőrháznál ma is 50 birka és 10 bárány látja el a fűnyírást, és nyolc süldőkocát is tartanak. A gát- és csatornaőrök mindig igazi önellátásra rendezkedtek be, állatokat tartottak, és mindent megtermeltek az őrtelep körül, amire szükség volt. Nekik is volt tehenük, disznójuk, lovuk is korábban.

Munka és kikapcsolódás a szeretett környezetben

A csatornaőri feladatairól elmondta, azok most is ugyanazok, mint régen. Reggel korai kelés, vízállás- és csapadékjelentés, majd a ház körüli állatok ellátása. A napi teendőket a területi felügyelővel kell megbeszélni, de a szokásos rutinfeladatokat, azaz a vízkormányzó létesítmények karbantartását, a csatornák és az ezekhez kapcsolódó műtárgyak, valamint tartozékainak karbantartását, fenntartását régen és most is hasonlóképpen, folyamatosan kell végezni.

Nyugdíjas éveiről úgy fogalmazott: egyelőre nem unatkozik. Feleségével beköltöztek Tarhosra, de az állatok miatt mindennap kimegy reggel a csatornaőrházba. Útban kifelé a vizesfási őrháznál mindig megáll egy kávéra, az új őrrel rendkívül jó a kapcsolata. Általában délután, estefelé kiül a lesre, és csak este megy haza a tarhosi házba. Így reggeltől estig kint tölti a napját Hókán.