Békéscsaba/galériával

2021.08.13. 17:14

Korszerű kék lámpával gyógyíthatják az újszülötteket

Pénteken tartották annak az állványos kékfény lámpának az ünnepélyes átadóját, amit az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. adományozott a Dr. Réthy Pál Tagkórház Gyermekosztályának.

Vásári Erzsébet

Fejes László, a Kft. ügyvezetője elmondta, 2020 decemberében másodjára rendezték meg az országos Jótékonysági Vadászatot, amelynek célja, hogy egészségügyi intézményeket, azokon belül is gyermekgyógyászatot támogassák. Hozzátette, a segítségnyújtás ezen formája nem újdonság számukra, hiszen eddig 82 millió forint jutott a vadásztársadalom adományként az egészségügybe, amiből 108 orvosi eszközt vásároltak, melyek az évek során 40 ezer gyermek gyógyulásához járultak hozzá.

Most pedig választásuk a csabai kórház gyermekosztályára esett, amelynek egy közel egy millió forintos, modern kékfény lámpát adtak át.

Fotók: Vásári Erzsébet

Dr. Becsei László főigazgató főorvos kifejtette, bár a gyermekgyógyászatban is minden feltétellel rendelkeznek a megfelelő betegellátáshoz, még sincs olyan adomány, aminek ne lenne helye. Az orvostudomány ugyanis mindig megújul, az egészségügyben folyamatosak a fejlesztések, továbbá a csabai gyermekosztályon helyi változás, profilváltás is volt. Hiszen új vezetője, dr. Nagy Katalin PhD jelenlétével komoly hangsúlyt kapott a részlegen a gyermekgyógyászat mellett a diabetológia, az endokrinológia és a pulmunológia is. Tehát mindig szükség van újabb és korszerűbb eszközökre.

Dr. Nagy Katalin PhD elmondta, amikor megkeresték őket az adomány lehetőségével, az első gondolatuk volt, hogy az újszülöttek sárgaságának minél hatékonyabb és korszerűbb ellátása céljából egy speciális kékfény lámpára lenne szükségük. Ugyanis a mai, modern lámpák már képesek az elődeiknél jóval rövidebb idő alatt oldani az újszülöttek sárgaságát.

Tehát ezekkel már nem kell 24 órán át „fényezni” a kisbabákat, elegendő arra csupán a két szoptatás közötti időszak is.

Így lényegesen lerövidül az az időszak, amit az újszülött az édesanyja nélkül tölt. Ráadásul adományuk esetében már egy mobil készülékről van szó, ami azt jelenti, hogy nem csupán az inkubátor felett alkalmazható, hanem az anya melletti gyerekágynál is. Ez kényelmet és könnyebbséget jelent mind a családnak, mind a dolgozóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában