Előválasztás

2021.08.28. 19:37

Dugókoronával várták Csabán Karácsonyt

Békés megyében kampányolt hétvégén Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, az ellenzéki előválasztáson az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Szombaton délután Békéscsabán, a Korzó téren a szimpatizánsai mellett tüntetők is várták, akik egy dugókoronát akartak adni neki.

Beol.hu

Cirkuszi induló hangzott fel, majd megérkezett a térre Szegedi Balázs, kezében egy dugókból készült koronával, hogy átadja azt Karácsony Gergelynek. Budapest főpolgármestere nem vette át a fejfedőt, azt mondta, nem vitatkozni érkezett, hanem azért, hogy beszéljen a szimpatizánsaival.

Miklós Attila, az MSZP és a Párbeszéd békéscsabai országgyűlési képviselőjelöltje, Karácsony Gergely és Szegedi Balázs /A szerző felvétele/

– Békéscsabai lokálpatriótaként nem nézhetem tétlenül azt, hogy üres ígéretekkel elvennénk a jövőnket, hogy a fővárosban butának tartják a vidékieket. Úgy gondoltuk a barátaimmal, hogy ha ide akarják hozni a Gyurcsány-showt, akkor meg kell mutatnunk, hogy nem félünk felvenni a kesztyűt – mondta Szegedi Balázs, a Békés megyei közgyűlés fideszes alelnöke, majd így folytatta:

– Karácsony Gergely Budapesten már bizonyította alkalmatlanságát, ennek emblematikus elemei a fővárost fojtogató dugók. Ezért gondoltuk azt, hogy a dugók koronázatlan királyát megajándékozzuk egy dugókból készült koronával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában