aszfaltozás

2021.07.07. 17:29

Fontos fejlesztés valósult meg Gyula törökzugi részén

Határidőre és jó minőségben elkészült Gyulán, a törökzugi városrész talán legforgalmasabb szakaszának aszfaltozása. A Leiningen utca több évtized után új burkolatot kapott, kicserélték a víznyelő rácsokat, a közmű fedlapokat, s ahol szükséges volt, a szegélyköveket is – tájékoztatott Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő.

P. G.

A beruházás részeként elkészült az akadálymentes gyalogos átkelőhely, a buszmegállót pedig áthelyezték.

Mint arról korábban már is beszámoltunk, a fejlesztés első részeként megvalósult az ivóvízhálózat rekonstrukciója. A második ütemben pedig a burkolatot újították meg.

Ez utóbbi részeként először felmarták az utat, ezt követően pedig 395 méter hosszban, 6,8 méter szélességben, összesen több mint 2800 négyzetméteren történt meg az aszfaltozás.

Az ivóvízhálózat rekonstrukciója mintegy 144 méteren valósult meg, több helyen korábban már elvégezték a korszerűsítést.

Kónya István: mintegy 40 milliós fejlesztés valósult meg /Beküldött fotó/

A beruházás összesen 38 millió 49 ezer forintból készült el, amelynek 75 százalékát a Belügyminisztériumtól elnyert források segítségével, 25 százalékát önkormányzati önerőből finanszírozták. Az utca egyébként 1992-ben kapott először aszfaltburkolatot, de nagyobb javítást csak 2001-ben végeztek rajta.

A fejlesztés teljesen az útburkolati jelek felfestésével fejeződik majd be, ami nyár végére, kora őszre készülhet el.

Kónya István kitért arra, hogy egy többlépcsős fejlesztéssorozat újabb állomását jelentették a mostani munkálatok. 2017-ben megújult a Nürnbergi utca az Eötvös utcától a Coronella Patikáig tartó szakasza, illetve egy 18 helyes parkolót is kialakítottak a Törökzugi óvodánál, s további elképzelések is vannak újabb fejlesztésekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában