pályázat

2021.07.24. 12:04

Felpezsdítik a programturizmust Kevermesen

A kevermesi önkormányzat a Belügyminisztérium kiírására elkészítette a gazdaságélénkítést célzó pályázati anyagát.

Cs. I.

Az épület átalakításra vár, mutatta Lantos Zoltán /A szerző felvétele/

Lantos Zoltán polgármester ismertette a részleteket, miszerint a hajdan tiszti laktanyaként szolgáló épület ma már más funkciót tölt be: a földszinti részen van a napközis konyhájuk. Az emeleti rész fejlesztésére, hasznosítására kidolgoztak egy tervet.

– Két emelet arra vár, hogy megtöltsük élettel, tartalommal. Olyan jó helyen van ez az ingatlanunk, hogy úgy éreztük, megoldható lenne harminckét fő elszállásolása apartmanokban. Hat darab két, egy nyolc- és két hatszemélyes lakosztályt terveztünk benne elhelyezni – mutatta meg az épületet. Emellett jut még hely közösségi térnek, irodáknak is.

Az épület átalakításra vár, mutatta Lantos Zoltán /A szerző felvétele/

Nem légből kapott ötlet a szálláshelyek létesítése, ugyanis beigazolódott, van rá igény.

– A civil szervezeteink kapcsolatai, a vadászokhoz érkező vendégek, a jól működő madártani egyesület – amely gyűrűzéssel, táboroztatással is foglalkozik –, a horgászok, a sportközösségeink, a határon túlról hozzánk érkezők mind igénylik, hogy legyen helyben szálláshely. Ez a 200 millió forintos beruházás felpezsdíthetné a programturizmust. Négy ember foglalkoztatását is tudnánk biztosítani – sorolta a polgármester. Miután a hiánypótlást elküldték, már csak a végeredményre vártak az elmúlt hetekben.

– A döntésről a napokban értesültünk. Előttünk a hatalmas feladat, belevághatunk, megvalósíthatjuk – tájékoztatott az örömteli hírről a ­település vezetője. A projektet 2022 végéig kell kulcsra kész állapotban átadni használóiknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában