tervek

2021.07.06. 06:54

Dolgoznak a gyulai vasútállomás megújulásáért

A gyulai vasútállomás felújításával kapcsolatban interpellált Durkó Károly (Városbarátok) a fürdővárosi képviselő-testület legutóbbi ülésén. Mint mondta, sokan és jó ideje várják már az épület felújítását.

P. G.

20210705 Gyula Felújítják a gyulai vasútállomás épületét fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

– A Béke sugárút és az állomás közötti gyalogátkelő létesítését is szorgalmazzuk. Tudjuk, hogy a terület nagy része a MÁV Zrt. tulajdona. A kérdés, hogy a felújítási munkáktól függetlenül van-e lehetőség belátható időn belül a vasútállomást és a Béke sugárutat összekötő gyalogos átkelőhely létesítésére? – tette fel a kérdést az önkormányzati képviselő.

Dr. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, az elmúlt években sokat dolgoztak a felújítás érdekében, őszre már előreláthatólag várhatóak fejlemények. Hozzátette, az állomás előtti terület átépítése az önkormányzat feladata lesz. Molnár Csaba, a polgármesteri hivatal mérnöki osztályának osztályvezetője kiemelte, 2020-ban közlekedési szakember segítségével készíttetett az önkormányzat egy olyan tanulmánytervet, aminek megvalósításával az állomás előtti csomópontot biztonságosabbá tennék.

Az állomás előtti tér szebb és biztonságosabb lehet /Fotó: Bencsik Ádám/

Az elképzelések szerint a területen létesülne egy körforgalom, ezzel párhuzamosan a parkolót is áthelyeznék. A tanulmányterv három gyalogátkelő kialakítását is felvázolta, részben a Béke sugárúton, részben a Béke sugárút mindkét oldalán a vasútállomás irányában. Miután elég nagy forgalmú országos közút halad el az állomás előtt, a szakasz forgalmát sebességkorlátozással csökkenteni kellene a csomópontban.

Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, a teljes térrendezést és a közlekedési rendszer átalakításának tervezését szeretnék elkezdeni kormányzati támogatás segítségével. A tervezési díj 25–30 millió forint között mozog. Mint mondta, egy szép kis teret alakítanának ki a vasútállomás előtt, a parkoló gépjárműveket pedig a pályaudvar két oldalára irányítanák. Hozzátette, várhatóan a TOP Plusz programban olyan forrásokat tudnak lehívni, amelynek köszönhetően a vasútállomás épületének MÁV általi felújítása és tér fejlesztése nagyjából egy ütemben haladhatna. Kiemelte, őszre előreláthatólag már konkrétumról is beszámolhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában