2021.07.04. 06:55
A mesevilág megerősíti a gyerekekben rejlő ősi tudást
Mindenki tudja, mennyire fontos a gyerekek életében a mese, azt már azonban kevesebben, hogy pontosan miért. A kérdést Novák Magdolnával, a Waldorf-kezdeményezésű sarkadi Cifra Palota Természetközeli Óvoda intézményvezetőjével boncolgattuk, aki nemrég végezte el a Ligetszépe Mesemondó-terapeuta képzés első modulját Szentkúti Márta vezetésével Keszthelyen.
20210701 Békéscsaba Novák Magdolna sarkadi Cifra Óvoda vezetője Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap
Fotó: Imre György
– Többféle képzés létezik, én kifejezetten az antropozófiai alapokon nyugvó, azaz az ember hármas tagozódására – test, lélek, szellem – épülő meseterápiát kerestem. A módszernek két ága létezik, a fejlesztő-megelőző mesepedagógia, azaz a csoportban végzett mesemondás, valamint a gyógyhatású terápia, ami egyéni és különféle traumatikus életesemények feldolgozását segíti – avatott be a részletekbe Novák Magdolna. Az óvodapedagógus elárulta, a mesék mindig ősképeket hordoznak: képekben adják át azt az ősi tudást, ami a ma emberében már csak valahol mélyebben rejtőzik.
– Annak idején az emberek mindent tudtak az időjárás változásairól, egy-egy rezdülésből következtettek arra, mikor vessenek, arassanak.
Közelebb éltek a természethez, az anyaföldhöz. Azóta eltávolodtunk, de a mesék is segíthetnek visszakanyarodni – emelte ki, hozzátéve, a nagy mesehallgató időszak 4 évestől 8 éves korig tart. Ekkor kell minden igazi mesét „odaadni” a gyerekeknek. Aláhúzta, azokat az ősi képeket, amelyekkel a kicsik leginkább boldogulni tudnak, a népmesék hordozzák. Ilyen ősi kép például a legkisebb királylány, akit az emberek 99 százaléka ugyanolyannak képzel el, szerinte nem véletlenül: egy kollektív, közös tudattalanban hordozzuk a szimbólumokat.
A mesék megerősítik azt az ősi tudást, ami bennünk rejlik.
– Hétéves korig megtanuljuk, hogy a világ jó, 7 és 14 éves kor között rácsodálkozunk, hogy a világ szép, 21 éves korig pedig megértjük azt, hogy a világ igaz, vagy megharcoljuk, hogy az legyen – tette hozzá.
Felvetésemre, hogy sokak szerint félelmet keltenek bizonyos klasszikus mesék, elmondta, bármilyen tragédia vagy vérontás történik is, a mesék vége mindig jó. Elárulta, hozzá is jött már oda aggódó szülő a Grimm-mesék, a Jancsi és Juliska vagy épp a Hófehérke miatt. Ám tudnunk kell, ha a „durvább” jeleneteket nem agyonhangsúlyozva, túldramatizálva adjuk elő, akkor a gyerek pont annyit „tesz el” a meséből, amennyi kell, amennyitől még nem fél.
Hozzátette, egy kisgyerek egyébként is állandó ütközéseket él meg a külvilággal kapcsolatban – ne csináld, ne menj oda –, a mesehősök hozzá hasonlóan próbálkoznak, elbuknak, felállnak és mennek tovább.
A mese szocializál, érzelmi intelligenciát fejleszt, erkölcsi példát, mércét ad, beleivódik a gyermekbe, akinek közben a szókincse bővül, gazdagodik.
Mindezzel együtt a szakember leszögezte, bizonyos történeteket 6-7 éves kor fölött ajánl. A 3-4 éves gyermekeknek inkább rövidebb láncmeséket, állatmeséket célszerűbb mondani, aztán 5-6 éves korban jöhetnek a tündérmesék, átváltozós mesék, amik kicsit hosszabb terjedelműek. A több szálon futó történetek nem szerencsések, fontos, hogy a gyerekek egy nagy bonyodalom kibomlását, megoldását élhessék meg.
A legjobb, ha fejből mesélünk
Novák Magdolna intézményvezető elárulta, ahogy kiskorában megtanult olvasni, a könyvtár lett a második otthona. Felnőttként a Király kis Miklós és A mindentlátó királykisasszony a kedvenc népmeséje. Ám kiemelte, a legjobb, amit egy gyermekkel tehetünk az, ha fejből mesélünk neki. Ilyenkor ugyanis a saját belső képeinket használjuk, vetítjük ki, elmondjuk, amit mi látunk. Ezeket a képeket a gyerekek könnyen „átveszik”, majd átformálják saját képükre.
A mese segíti őket abban, hogy jobban megértsék a világot. A gyerekek a mesék miatt akarnak majd olvasni, szebben beszélni. A történetek nyomán alakul képzeletgazdagságuk, fantáziájuk, ami már az intellektuális tudás része.
A szakember a terápia kapcsán elmondta, ez már komolyabb műfaj. Nincs olyan történet, amely általánosságban jó mindenkinek. A terápia során kellően ismerni kell a gyereket, közel kell menni hozzá. Különféle élethelyzetben más-más mese segít a sokszor pszichés gondokkal küszködő, traumatizált kicsiknek, akiknél egyénre szabottan keresik a megoldást az elakadásra.