kunágota / galériával

2021.07.24. 19:34

A hívek is adományoztak, hogy megszépülhessen százötven éves templomuk

Hálaadó szentmise keretében szombaton ünnepelte Kunágota római katolikus közössége a Szent Imre-templom felépítésének 150. évfordulóját. A megújult templomban a szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök mutatta be. A templom közösségét köszöntve hangsúlyozta, örömben, bánatban is összetartottak a 150 év alatt.

Cs. I.

A szombati alkalmat – a visszatekintés mellett – ragadjuk meg és a jövőre is gondoljunk – fogalmazott a püspök, majd azokról az értékekről beszélt, amelyek Istennel való kapcsolatukban meghatározza a kunágotaiakat. Emlékeztetett, a ma embere több szám bővületében él, ám itt és most a 150 a legfontosabb.

– S ahogy telt az idő, ez a közösség megélt változásokat, küzdelmeket, örömöket és reményt, ami most éled újjá. Ez a közösség együtt maradt és ezzel bizonyítja a legfőbb értékét

– tette hozzá Kiss-Rigó László.

Kunágotát 1457-ben alapították. A település középkori temploma a török hódoltság alatt elpusztult. A község 1866-ban vált önálló lelkészséggé, ekkor kezdte meg lelkipásztori szolgálatát Bodnár Endre plébános. Miután összegyűlt a templomépítéshez szükséges összeg, a 35,8 méter hosszú, 11,3 méter széles és 31,7 méter toronymagasságú templom terveit Uisitz Lipót, aradi építész elkészítette. A templomot 1870. november 5-én áldotta meg Mikosevics József kevermesi esperesplébános, Szent Imre herceg tiszteletére.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök tartotta a szentmisét /A szerző felvétele/

Kovács Ignác szegedi orgonaépítő mesternek köszönhetően elkészült az orgona. Szent Imrét ábrázoló főoltár, majd egy évvel később az oltár és a három mellékoltár. A toronyban négy harang kapott helyet.

A templom felszentelésének 75. évfordulójára, 1945-ben, a hívek adományából és a település lakóinak hozzájárulásával tatarozták a homlokzatot. Az épületet azóta is folyamatosan korszerűsítették. A templom 150 éves évfordulójára a teljes homlokzatot felújították. A főbejárattól balra található, torony alatti falat a hajó felé megnyitották, kialakítva ezzel egy kápolnát. A főhajóban – részben a hívő közösség adományainak köszönhetően – hat új, színes üvegablak készült.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában