2021.06.17. 19:44
Zenéltek is a mezőkovácsházi ovisok
Mezőkovácsházán a Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde a Barangoló elnevezésű pályázatával 600 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert, így megvalósult a harmadik tehetségnap.
A programot a Petőfi utcai és az Ifjúsági lakótelepi óvoda udvarán bonyolították le. Szűcs Judit, a tehetséggondozó munkaközösség vezetőjének köszöntője után Szedlacsekné Farsang Margit intézményvezető felelevenítette az elmúlt évek sikeres, hasonló tematikájú napjait. Örömét fejezte ki, hogy minden évben újabb kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező példaképeket mutathatnak be óvodásaiknak.
Idén hat szülő, nagyszülő érkezett, kiemelkedő képességüket, tehetségüket, hobbijukat tárták a gyerekek elé.
Az Év Könyvtárosa Békésben díjjal elismert könyvtárigazgató, Albertus László helytörténész, a 6 éves Emma édesapja, fémkereső detektort hozott, amellyel kincset (régi érmeket, pénzeket) kereshettek a gyerekek. Egy szórakoztató feladvány megoldása után a kalózok elrejtett kincsét is megtalálhatták, s a gyerekek örömére minden csoport meg is tarthatta ezt a szerencsehozó érmét.

Almási Attila, a Süni csoportos Milla édesapja sok rendkívüli horgászkalandban vett már részt, így könnyen avatta be a gyermekeket a horgászás rejtelmeibe. Almási Vencel apukáját, Almási Gyulát azért hívták meg, mert olyan zenész, aki sok hangszeren játszik. Általa megismerhették és kipróbálhatták a dobot, a citerát, a trombitát, a szintetizátort és a tangóharmonikát.
Nagy sikere volt gyermekdalainak minden csoportnál, órákig is hallgatták volna.
Lipták János BSI-futónagykövet 5 éve már vendégeskedett itt. Akkor és most is a sport, a futás népszerűsítése volt a célja, feladata. Minden csoportot jól megmozgatott a mini futóedzésen. Talált is néhány ígéretes tehetséget, akiket akár már a szeptemberben induló futóedzéseken is tréningezhet.
Minikiállítást is rendeztek
Nagy Márta, a Katica csoportos Dominik mamája amatőr festőművész munkássága kulturális örökségként bekerült a települési értéktárba. Az általa rendezett minikiállításon megismerkedhettek néhány festményével, interaktív rajzóráján megmutatott néhány trükköt, hogyan lehet egyszerűen csodaszép növényeket, tájakat festeni. Törőcsik Tibor már kisgyerekként is nagyon szerette az állatokat, ma már egy kisebb állatkert birtokosa. Mini madárkiállításán csodálatos papagájokat láthattak a gyerekek.