Békés megye

2021.06.24. 19:59

Virágokat, koszorút is elvittek a tolvajok

Elvitték a frissen kitett muskátlikat, kétszer is félbevágták a sír mögé ültetett fenyőfát, lába kelt a beton virágtartónak – panaszkodtak olvasóink hírportálunknak a temetői lopások miatt. Több településen, így Kötegyánban, Sarkadon és Vésztőn is szereltek fel az elmúlt időszakban kamerákat, azt várva és remélve, hogy ezek visszatartó erővel bírnak, és a tapasztalatok általában kedvezőek.

Licska Balázs

20201028, Budapest, Temetői körkép a halottak napja előtt. Fotó: Keller Mátyás (KM) Ripost.

Fotó: Keller Mátyás

A szülei, nagyszülei és más hozzátartozói sírhelyét is gondozza a békéscsabai, Berényi úti temetőben az a neve elhallgatását kérő olvasónk, aki hírlapunknak panaszkodott, remélve, hogy sikerül gátat szabni a lopásoknak, és hogy a tolvajok elgondolkoznak tetteiken. Elmondta, nemrég kilenc muskátlit tettek ki, mindegyiknek lába kelt. A szülei sírhelye mögé ültettek egy fenyőt, amit egyik karácsony előtt derékba törtek, és elvitték a kétharmadát, majd hiába hozták rendbe az örökzöldet, ismét félbevágták. Másik szeretténél pedig a súlyos, beton virágtartó tűnt el. Hozzátette: kihelyezett figyelemfelkeltő táblákat a tolvajoknak, amelyekkel tiszteletet kér az elhunytaknak – ha ennek ellenére is folytatódnak a lopások, feljelentést tesz a rendőrségen.

Jogos a felháborodás, ha ellopják a hozzátartó által szeretettel elhelyezett virágot /Illusztráció: MW/

Több helyszínen bővítik a rendszert

– Aki lopásokat tapasztal, jelentse be a rendőrségen – kérte Nagy Zoltán, a Kelet-békési Evangélikus Egyházmegye esperese, hozzáfűzve, ha nekik is jelzik a problémát, ők szintén segítenek. Több békéscsabai sírkert tartozik az evangélikusokhoz – a Berényi úti mellett a Vasúti, a Tabáni, a Tompa utcai, a fényesi és a mezőmegyeri –, és a Berényi úti temetővel kapcsolatban elmondta, a bejáratánál van kamera, és a közeljövőben továbbiakat helyeznek üzembe. Általánosságban elmondta: a lopások mellett arra is akad példa, hogy állati tetemeket, kommunális, valamint veszélyes és elektronikai hulladékot hordanak néhányan a sírkertekbe, és mivel az egyik békéscsabai temetőben folyamatos volt a szemetelés, feljelentést tettek a rendőrségen.

Visszatartó erővel bírnak a kamerák

Vésztőn a közelmúltban szereltek fel 1 millió forintból kamerákat a sírkertben, az eszközök figyelik a főbejáratot és a fő útvonalakat – közölte Karakas Anikó polgármester. Elmondta: mivel nagy temetőről van szó, a rendszert legalább háromszorosára szükséges bővíteni a jövőben. Úgy véli, a kameráknak van visszatartó ereje, csupán két-három alkalommal kellett visszanézni azok képét. A tapasztalatok pedig kedvezőek: immár nem fordul elő olyan, mint amire volt példa korábban, hogy a friss sírt teljesen lecsupaszították, és elvitték arról az összes virágot, koszorút.

Főként a főbb útvonalakat pásztázzák

Sarkadon, a Szigeti temetőben – ami immár teljesen a város tulajdonában van – 1,6 millió forintból hét kamerát helyeztek üzembe – jelezte dr. Mokán István polgármester. Elmondta, az önkormányzat lehetőségei szerint mindent megtesz, és a temetőgondnok egyben polgárőr is. A fő útvonalat pásztázzák az eszközök, több ezer sírt nem tudnak, lehetetlen megfigyelni. Problémaként vetette fel azt is: ha valaki például csak havonta jár szerettei sírhelyéhez, és lopást tapasztal, akkor képtelenség meghatározni az időpontot, hogy az elmúlt 30 nap melyik szeletét nézzék vissza a felvételeken; ráadásul csak a kamerákkal azt sem lehet meggátolni, hogy valaki áttegye a virágokat az egyikről a másik sírra, ha pont azokat nem figyelik az eszközök. Hangsúlyozta: a polgárőrség és a rendőrség segítőkész, aki lopást észlel, azonnal tegyen bejelentést, feljelentést.

Rendőrök ellenőrzik a sírkerteket

Előfordult olyan évekkel ezelőtt, főleg halottak napja környékén, hogy elvitték a sírokról a virágokat, a koszorúkat, és azokat más településen értékesítették – mondta dr. Hajdu-Szűcs Mária Kornélia. Kötegyán polgármestere hozzátette, amióta pár éve bekamerázták teljesen a sírkertet, megszűntek a problémák, és fontos, hogy a polgárőrök ugyancsak figyelik a temetőt.

Temetői lopások miatt egy esetben érkezett idén bejelentés a Békéscsabai Rendőrkapitányságra. Virágot vittek el egy békéscsabai temető egyik sírhelyéről – ismertették a rendőrségen, hozzáfűzve, az ügyben szabálysértés miatt indult eljárás. A szemetelés kapcsán elmondták: a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárás, a történteket vizsgálják a nyomozók.

Hangsúlyozták: a szolgálatokat úgy szervezik meg, hogy a járőrútvonalakon a rendőrök folyamatosan ellenőrizzék a temetőket és azok környékét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában