Tessedik Sámuel Múzeum

2021.06.27. 11:54

Várakozáson felül telt Szent Iván Éjszakája Szarvason

Szarvason, a Tessedik Sámuel Múzeumban várakozáson felüli sikerrel telt a Múzeumok Éjszakája szombaton, hiszen meglepően sokan látogattak el hozzájuk –mondta el hírportálunknak Roszik Zoltán igazgató.

V. E.

Elárulta, szombat esti programsorozatuk a Szent Iván Éjszakája címet kapta, és elemeit is ennek hagyományai alapján állították össze. Programjaik között volt például különböző feladatok megoldása (gyűrű-, bájital, illetve mézeskalács készítés), játékos házasságkötés, illetve rendhagyó tárlatvezetés is a megújult állandó kiállításukban.

A legnagyobb sikert pedig talán a boszorkány terem aratta, ahol gyermekek és felnőttek is találtak maguknak szórakozást. Mozizhattak, illetve dr. Valkovszki Noémi, okleveles kertészmérnök kalauzolta el az érdeklődőket a gyógynövények rejtelmeiben.

Roszik Zoltán hangsúlyozta, a felújítás és a pandémia miatti hosszú zárás után ez volt az egyik legnagyobb rendezvényük, amit nagyon vártak már a lakossággal és a Szarvasra érkező, múzeum szerető turistákkal együtt. Végül elmondta, szombat este egyaránt ellátogattak hozzájuk helyiek és környékbeliek, akik között voltak családok és baráti társaságok is.

Kapcsolódó cikkeink:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/rengeteg-elmennyel-gazdagodtak-a-gyulara-latogatok-4088630/

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tartalmas-programokkal-keszult-a-csabai-muzeum-4087847/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában