galériával

2021.06.22. 14:44

Oklevelet vettek át a jövő autóipari szakemberei Békéscsabán

Ünnepélyes keretek között adták át a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Technikuma Szakközépiskolája és Kollégiuma képviselői azokat a technikusi okleveleket, amelyeket most elsőként szerezhettek meg a tanulók.

B.O.

Az alternatív járműhajtási technikus szakképesítést igazoló okleveleket a Meszlényi-Autó békéscsabai telephelyén nyújtották át kedden délelőtt a közel húsz érintettnek.

Kiss Mihály, a BSZC Trefort iskola igazgatója a régióban egyedülálló képzésről szólva elmondta, erőteljes változások történnek a gépjárművek terén, többek között új szabályok jelennek meg, melyek korlátozzák a hagyományos belső égésű motorok használatát. – Olyan szakemberekből pedig igen kevés van, akik a villamos-, a hibrid- vagy a gázüzemű autókhoz megfelelő szakértelemmel rendelkeznének. Többek között ezért is indítottuk el a képzést – tette hozzá.

– Mindez egy jó lehetőség ahhoz, hogy jogosultságot szerezzenek ezeknek a járműveknek a karbantartásához, javításához a képzésben résztvevők – emelte ki Vlcskó Pál, a BSZC főigazgató-helyettese. Elmondta, a vizsga elemeként portfóliót kellett készíteniük a tanulóknak, és egy prezentációban mutatták be az egyes elsajátított folyamatok menetét. Mindez szavai szerint életszerű helyzetet teremtett, ahol közben párbeszéd is zajlott a tanuló és az oktatók között.

Meszlényi György, a Meszlényi-Autó ügyvezető igazgatója kifejtette, a tanulóknak nem volt könnyű dolga, az ismeretek elsajátítása nem egyszerű. Hozzátette, a társaság több éves, évtizedes tapasztalattal rendelkezik olyan autók terén, amelyek valamely alternatív meghajtással rendelkeznek, így az ott dolgozó szakemberek folyamatos képzésben részesülnek, mely tudást a most végzett technikusoknak is átadták.

– Azért is tartjuk fontosnak a képzést, hogy olyan alapokkal rendelkező emberek dolgozzanak a szakmában, akikre lehet építeni, majd velük együtt tovább építkezni – mondta az ügyvezető.

– Az autógyártók sorra jelentik be, hogy néhány év múlva már leállnak a belső égésű motorok gyártásával. A megújuló energiaforrások, az autóba beépíthető akkuk, a gépjármű alternatív hajtás a jövő, ezért is döntöttem a képzés mellett – árulta el motivációját Faraga István Martin, az egyik frissen végzett fiatal technikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában