Gyulai Várszínház

2021.06.10. 09:32

Játékos videópályázatot indítanak a fiataloknak

„Shakespeare, amikor magyar” címmel 14–25 év közötti Békés megyei fiataloknak indított játékos videópályázatot a Gyulai Várszínház – tájékoztatta hírportálunkat Elek Tibor, a teátrum igazgatója.

P. G.

Forrás: Shutterstock illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Várszínházban az idei gyulai Shakespeare Fesztiválon (június 28. – július 4.) csak magyar társulatok adják elő Shakespeare műveit, így a Rómeó és Júliát, a Hamletet, a Lear királyt, Othellót, Lóvátett lovagokat, III. Richárdot, a Vihart és az Ahogy tetsziket.

A fiatalok a játékban önállóan vagy akár egy-egy társukkal flashmob-szerű, maximum 1 perc hosszúságú telefonos videót készíthetnek bárhol, ahol mások előtt népszerűsíteni tudják Shakespeare-t és valamelyik, az idei Shakespeare Fesztiválon szereplő művét.

– Mondj el egy tetszőlegesen választott rövid szövegrészletet Shakespeare egyik fenti művéből, tetszőleges nyilvános helyen, előadásod végén közöld a jelenlévőkkel, hogy melyik műből idéztél, vedd fel a telefonoddal, és küldd el nekünk! Elkészítheted az iskolád folyosóján, bemehetsz a Várba, vagy készítheted az utcán, a Csaba Centerben, de akár szavalhatsz a buszon, a Körös vagy az Élővíz-csatorna partján, a fantáziádra bízzuk! Fontos, hogy minél többen hallgassanak, legyenek jelen a videón. Légy bátor és kreatív!– fogalmaznak a felhívásban.

Az elkészült videókat, amelyek maximum 1 percesek lehetnek, a Gyulai Várszínház Instagram-oldalára a beérkezések sorrendjében töltik fel. A kreatív videókat háromtagú zsűri – dr. Elek Tibor igazgató, Kovács Vanda gyulai színművész és Kóra Katalin Bianka gyulai versmondó, színházi titkár – értékeli.

A legjobb pályázatok értékes díjakban részesülnek.

Fődíj: egy két személyre szóló bérlet a Shakespeare Fesztivál összes előadására.

Az egyperces szpotokat a [email protected] email címre várjuk.

Ugyanitt a közönség is szavazhat kedvencére. A legtöbb szavazatot kapott szpot készítője egy két személyre szóló belépőjegyet nyer a Nemzeti Színház valamelyik őszi Rómeó és Júlia-előadására.

A videók beküldése folyamatos, június 10–25. között.

Eredményhirdetés: június 27-én, a Shakespeare Fesztivál kezdete előtti napon a Gyulai Várszínház honlapján és Facebook-oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában