Isten veled barátom: csendes gyertyagyújtással emlékeztek Dobróka Attilára

Halálos baleset történt az 52-es főúton, Solt és Fülöpszállás között csütörtökön a kora esti órákban. Egy kamion és egy személyautó összeütközött, az autó vezetője – aki nagyszénási – a balesetben elhunyt. A fiatalembert, Dobróka Attilát gyászolják szerettei, a falu közössége, barátai, kollégái. Péntek este mécseseket gyújtottak emlékére.

Cs. I.

Nyugodj békében Attila! Nagyon fogsz hiányozni! – fogalmaztak egy bejegyzésükben a nagyszénási polgárőrök.

A csütörtökön tragikus autóbalesetben elhunyt barátjuk, kollégájuk és ismerősük, Dobróka Attila emlékére csendes gyertyagyújtást tartottak pénteken este a nagyszénási rendőrség (KMB iroda) előtt.

- Attila 10 éven át volt rendőr, a gádorosiakat és a szénásiakat körzeti megbízottként szolgálta, akkoriban, sokat segítettük járőrözéskor a munkáját, mi polgárőrök – nyilatkozta Benkő László a polgárőr szervezet elnöke. Már 1,5 éve mentősként dolgozott Attila.

A tragédia mindenkit megrázott a faluban, a fiatalemberről úgy beszéltek, mint aki a családjáért élt, mindenkinek segített, bármikor lehetett reá számítani. Három gyermeke közül kettő és a felesége volt az autóban, ami a balesetben a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A nyolcéves, legnagyobb kislányuk otthon maradt, mert éppen táborozott.

Attila barátja, Séllei Zoltán megható gondolatokkal búcsúzott a közösségi felületen, felidézve utolsó beszélgetésüket. Lapunknak elmondta, csupán két év volt közöttük, jó cimborák voltak.

- Szénáson ez úgy működik, a polgárőr, ha kell, azonnal megy, segít, ott van, ahol feladat van. Hatalmas űr maradt bennem Attila elvesztésével – tette hozzá Zoltán, aki így búcsúzik:

Isten veled Barátom!
Elvesztettünk egy nagyszerű társat, elhivatott kollégát, igaz barátot, de mindenekelőtt egy Csodálatos Édesapát.
Most üres minden...
Tennem kellene a dolgokat, de csak ülök a kocsiban és küszködök a könnyeimmel...
Sok emlékkép ugrik be, régi szolgálatokról, helyszínbiztosításokról, vagy csak egyszerűen a mindennapokból.
Vasárnap amikor beszéltünk, miközben a motorod szárítottad a napon, mondtad, hogy mentek egy kicsit túrázni. Most fogom csak fel, hogy akkor beszéltünk utoljára, és akkor ütöttük össze búcsúzáskor az öklünket és megszakad a szívem, mert úgy búcsúztunk el, hogy azt kívántuk egymásnak, hogy vigyázz magadra!
Attis!
Olyan Ember voltál, akire mindig lehetett számítani.
Olyan Ember voltál, akire elég volt ránézni, mert nyugtató hatással volt a derűd, a mindig mosolygó szemeid, optimizmusod és nyugalmad.
Te voltál az az Ember, aki azért élt, hogy másokon segíts, mert Te segíteni akartál!
Ezért is történt, hogy miután letetted a kék egyenruhát és autót, nekifeküdtél a tanulásnak, hogy magadra ölthesd a mentők uniformisát.
Attila! Ezek nagy szavak egy kisember szájából, de a szememben a mindennapi hős voltál, s talán nem tudod, de többeknek példaként szolgált az elhivatottságod, előttem is az voltál!
Élhettél volna még!
Nyugodj békében!
Emléked megőrizzük!