köröstarcsa - galériával

2021.06.22. 17:29

Elindultak a megyei expedíció tagjai a Fekete-tengerhez

Elindult a Duna delta a Körösöktől 2021 elnevezésű megyei expedíció kedden délelőtt Köröstarcsától a Fekete-tenger felé. A kis csapat 31 napon át lesz úton, összesen 1900 kilométert tesznek meg, és kalandjaikról, élményeikről ezúttal is filmet készítenek majd.

Papp Gábor

20210622 Köröstarcsa Hajós túrára és dokumentum film készítésre indultak fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

Eredeti tervünk az volt, hogy Svájcból, a Boden-tótól indulva jutunk el a Körösökig, de a pandémia felülírta az előzetes elképzeléseinket, sok mindent bizonytalanná tett, ezért úgy döntöttünk, hogy ismét a Fekete-tengerig hajózunk, de ezúttal majd a Duna-delta úgynevezett Szent-György ágán jutunk el odáig – mondta el lapunknak nem sokkal indulás előtt Gyurkó Dániel. A túra vezetőjétől megtudtuk, három ágon lehet eljutni a Fekete-tengerig, néhány éve a Sulina-ágon tették meg az utat, míg most tudatosan a Szent-György ágat választották, hiszen ott még nem jártak korábban. A harmadik ág a Chilia-ág.

A Körösöktől, Köröstarcsától mintegy 1900 kilométert tesz meg a csapat, amelyet Gyurkó Dániel mellett Major Gyula operatőr-rendező, ifj. Major Gyula operatőr, Knyihár Mihály, ifj. Knyihár Mihály, Gebei Béla és Boldog Gusztáv alkot, valamint a tervek szerint Lipcsei Zoltán, Köröstarcsa polgármestere is csatlakozik majd hozzájuk. Az expedíció Csongrádnál hajózik át a Körösről a Tiszára, majd Titelnél a Tiszáról a Dunára. Húsz nap után érkeznek meg Tulcsára, majd több napot töltenek a deltában, illetve a tengeren. A keddi első nap végére Kunszentmárton volt az úti cél, míg a második, szerdai napon Mindszent.

Gyurkó Dániel kérdésünkre elmondta, a körülményektől függően hajón és szárazföldön is fognak majd éjszakázni. Egyébként két hajóval vágtak neki az útnak, a Pupulóval és a Vándorral. Az „élelmezési vezető” ezúttal is a mindig kiváló ételeket készítő és finomságok egész sorát felvonultató Knyihár Mihály lesz, természetesen bevásárolni is többször el kell majd menniük, amihez várhatóan átlagosan 5-6 kilométer gyaloglásra is szükség lesz, a víztől ennyire esnek ugyanis a települések.

A csapat valamennyi tagja megkapta a koronavírus elleni oltást, amit mindkét érintett országban, Szerbiában és Romániában is elfogadnak, így ezzel sem lehet gond. A nagy meleg ellen valószínűleg gyakori „csobbanással” is védekeznek, a folyó hőmérséklete sok helyen 25 fok körül mozog, és már a keddi 9.30-as induláskor is 30 fok felett volt a levegő hőmérséklete. A túravezető kérdésünkre kiemelte, arra nagyon kell figyelniük, hogy a kijelölt hajóúton maradjanak, mert ellenkező esetben zátonyra kerülhetnének.

A kalandról, a Fekete-tenger deltája és a tenger szépségeiről egyaránt film készül. Major Gyula, az alkotás rendezője elmondta, a Körösökön és a Tiszán is rögzítenek majd felvételeket, de munkájuk központi részét a Fekete-tenger deltájára, annak környezetére és a tengerre fókuszálják. – Az utat már két alkalommal megtettük, most folytatjuk azzal, hogy a kanyargósabb, romantikusabb, természeti értékekben talán még inkább bővelkedő Szent-György ágon fogunk hajózni. A közeli falvakban is szeretnénk megállni, a helyi feelinggel, életérzéssel megismerkedni. A lipovánokkal is szeretnénk beszélgetni, kicsit betekinteni a szokásaikba, az életükbe. Major Gyula elmondta, 50-60 perces természetfilm készítésében gondolkodik.

Vastapsot kaptak a gyerekektől

A kis csapat egyébként már több nívós természetfilmet készített az elmúlt években, amelyeket mind a megyében, mind a megyén kívül nagy sikerrel mutattak be.

Köröstarcsán ezúttal is szépen fogadták a csapatot, illetve köszöntek el az expedíció tagjaitól. A nyári táborozó gyerekek is ott voltak a kikötőben és vastapssal, illetve „Jó utat!” kiállítással bocsájtották útjukra a túrázókat. Az expedíció egy hónap múlva érkezik vissza a kalandról Békés megyébe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában