Petőfi iskola

2021.06.08. 19:59

Pedagógusokat és diákokat is díjaztak a csabai intézményben

Nagyszabású pedagógusnapi ünnepséget tartottak kedden a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában, amelyen nemcsak a szakembereket köszöntötték, hanem azokat a diákokat is jutalmazták, akik a versenyeken rendkívüli eredményeket értek el. A két fronton jubiláló igazgatót szintén köszöntötték, Papp-Jóljárt Gyöngyi két elismerést is átvehetett.

Licska Balázs

20210608 Békéscsaba Pedagógus napi ünnepség a Petőfi Iskolában fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

A rendezvényen a színpadon köszöntötték, jutalmazták azokat a diákokat, akik az elmúlt tanévben szépen szerepeltek a tanulmányi és sportversenyeken. Közülük is kiemelték a nyolcadikos Kiss Kornél Gábort. Számára Herczeg Tamás országgyűlési képviselő átadta az általa létrehozott Tehetség-díjat és az azzal járó 50 ezer forintos támogatást. Később Bánki András tankerületi igazgató ugyancsak jutalmazta a tanulót, kiemelve,

egy alapítvány a következő tanévben havi 50 ezer forintos ösztöndíjat biztosít számára.

Az első osztályosok műsorával köszöntötték a pedagógusokat, illetve külön jutalmazták azokat, akik 25, 30 és 40 éve vannak a pályán. Papp-Jóljárt Gyöngyi igazgató bejelentette, hogy miniszteri elismerő oklevelet, dicséretet érdemelt ki az intézmény két igazgatóhelyettese, Klimaj Klára és Szántó Mihályné, akik immár több mint húsz éve segítik vezetőhelyettesként a munkát.

Papp-Jóljárt Gyöngyi igazgató köszöntötte a pedagógusnapon a jubiláló kollégáit /Fotók: Bencsik Ádám/

Szarvas Péter polgármester beszédében utalt a járványra és arra, hogy az iskola az elmúlt tanévben olyan volt, mint a mesében: hol volt, hol nem volt. Hangsúlyozta, a pedagógusoktól tiszteletre méltó teljesítményt kívánt meg az elmúlt időszak, folyamatos változásoknak kellett megfelelniük, és azokat el kellett fogadtatniuk a gyermekekkel és a szülőkkel egyaránt. Kiemelte: a tanár nemcsak tanít, hanem nevel is, ezért fontos a közvetlen kapcsolat a pedagógusok és a diákok között, ez az iskola lelke.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úgy fogalmazott:

az alkalmazkodóképesség az, amire leginkább szükségük volt a pedagógusoknak az elmúlt időszakban, kiemelte, a pedagógus szakma az egyik legszebb hivatás.

Papp-Jóljárt Gyöngyi igazgató kettős jubileumot ünnepel, hiszen 40 éve van a pályán és 25 éve vezeti az intézményt, ennek apropóján köszöntötte Szarvas Péter polgármester, Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, valamint a közalkalmazotti tanács is. Sőt: az intézményvezető kiérdemelte a minisztertől a fenntartó felterjesztésére a Trefort Ágoston-díjat, valamint a Békéscsabai Tankerületi Központ által életre hívott Kiválóság díjat egyaránt.

Bánki András tankerületi igazgató hangsúlyozta,

a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola olyan eredményeket vonultat fel, amelyek példaértékűek és meghatározóak a városban.

Kiemelte, a sikerhez nem elég a vezetői munka, szükség van egy ütőképes csapatra is, amely odaadó, illetve amely kellő hivatástudattal bír. Hangsúlyozta: az elmúlt tanévben erőn felül teljesítettek a pedagógusok, olyan kihívás elé állította őket a járvány, amilyennel korábban nem találkozhattak.

Kettős jubileumot ünnepel az igazgató

Az idei év fontos mérföldkő az életében a kettős jubileum miatt – mondta Papp-Jóljárt Gyöngyi igazgató, aki 40 éve van a pályán és 25 éve vezeti az intézményt.

Hozzátette, máig emlékszik 1981-re és az első testnevelés órára, amit a hetedikeseknek tartott a 3. Számú Általános Iskolában. Néhány diák mindent megtett azért, hogy ne élvezze a helyzetet, ám az óra végére sikerült velük megértetnie: a tanulókért választotta a pályát. Megfogalmazta hitvallását, mely szerint „a gyermek mindenek felett”, ennek szellemében dolgozik pedagógusként és vezetőként. Kiemelte kudarcra nem emlékszik, sikerekre viszont annál inkább.

Amikor 1996-ban, a 3-asban felkérést kapott az igazgatói pályázat megírására, kérdés volt számára, hogy élvezi-e majd a vezetői szerepet. Akkor, azzal a pályázattal eldőlt a sorsa. Kiemelte, húsz év alatt a Petőfi utcai az egyik legkeresettebb általános iskola lett Békéscsabán, és az egyetlen a városban, ahol túljelentkezés van. Addig nem szeretné letenni a lantot, amíg vadonatúj tornacsarnokot nem kap az intézmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában