A táncparkett mellett a világot jelentő deszkákra is ráléptek

A Vitéz lélek című előadás előtt fél órával érkeztem a Jókai színház büféjébe. Kiss Anna Blanka, Mlinár Pál és testvére, Balázs a kanapén ülve, a jelmezében várta a kérdéseimet. Hamar kiderült, a két Mlinár fiú számára egyáltalán nem idegen a színpadi lét, hiszen már a Tizenhárom almafa című darabban is szerepeltek.

– Édesapánk, ifjabb Mlinár Pál a Tizenhárom almafában volt koreográfus, és úgy gondolta, kipróbálhatnánk magunkat a színpadon. Mózes fiai voltunk, és bár szövegünk nem volt, viszonylag sokáig jelen voltunk, táncoltunk a színpadon – avattak be a fiúk.

Mint megtudtam, Bazsinak ugyan a tánc az elmúlt évben háttérbe szorult – helyette a focié lett a főszerep –, ennek ellenére szívesen játszik a testvérével a színpadon.

– Ráadásul fizetést is kapunk a szereplésért, amit bármire költhetünk – emelték ki nevetve a testvérek. Majd kiderült, képzeletben egyikük már el is költötte a megkeresett pénzét. – Most egy akkumulátoros, kamerás drónra gyűjtök, mert a gyakorlódrónom, amivel egy ideje kísérletezgetek, kezdi megadni magát – mesélte Bazsi.

Mint kiderült, ha így folytatják, nemsokára összegyűlhet a „drónravaló”, hiszen a testvérek máris új szereplők bőrébe bújhatnak a színpadon a napokban bemutatott Trianon című darabban.

Kiss Anna Blankának viszont teljesen ismeretlen volt ezelőtt a színpad. A csendes kislányt pár hónapja tánctanára kérdezte meg, volna-e kedve a Vitéz lélek című darabban játszani.

– Rögtön igent mondtam, és nem bántam meg. Nagyon jó volt itt lenni, belecsöppenni ebbe a világba, nagyon fog hiányozni most, hogy már lekerült a műsorról az előadás – kezdett bele a még szárnyait próbálgató kislány.

Egyúttal elárulta, hogy először kicsit furcsa érzés volt a színpadra állni, a színészekkel próbálni, de hamar befogadta őt a társulat, az előadásokon pedig alig várta, hogy ismét meghajolhasson a közönség előtt.

– Palkó és Bazsi felváltva játszanak velem. Utcakölykök vagyunk. Nekem egy mondatom van, ami így hangzik: „Balla Péter, fordulj meg”. És ezután, amíg az egyik fiú beszélt, én hátul álltam, majd együtt lementünk a színpadról – részletezte Blanka.

A kislány édesanyja mindenben segítette lányát, hiszen látta, ahogy Blanka a próbák alatt egyre felszabadultabb lett a színészek között. – A próbákra vagy én vagy a rokonok hozták el. Volt, hogy naponta kétszer kellett jönnünk, délelőtt 10-kor kezdődött az egyik próba, majd ebéd, tanulás, és nem sokra rá már indultunk is az esti próbára. Nagyon büszke vagyok rá, mert tudom, hogy mennyi munka áll mögötte, és hogy mekkora erő, bátorság kellett, ahhoz, hogy kiálljon a közönség elé – tette hozzá az édesanya.

De hiába sűrűsödtek a feladatok, Blanka minden alkalommal mosolyogva, izgalommal telve érkezett a próbákra, az előadásokra.

– Minden perc megérte. Sok mindenkit megismertem az elmúlt hetekben. Egy kicsit én is belekóstolhattam, milyen színésznek lenni. És remélem, egyszer újra szerepelhetek egy másik előadásban, mert nagyon szeretnék ismét a színpadon állni – fűzte hozzá a fiatal tehetség.

Beszélgetésünknek pedig a hangosbemondó vetett véget, amely az előadás kezdetére figyelmeztetett. És miközben a gyerekek elindultak a függöny felé, hogy még egyszer utoljára eljátszhassák a rájuk bízott szerepeket, elképzeltem, hogy pár év múlva talán már mint főszereplőkkel beszélgethetek velük.