statisztika

2021.05.13. 06:55

Rekordot döntött az esküvők száma Békésben

A KSH a napokban összegezte a tavalyi év Békés megyei adatait. E szerint az előző esztendőben többen születtek, de többen is haltak meg, mint az előző évben, a házasodási kedv pedig számottevően nőtt. A bruttó átlagkereset magasabb lett, a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma azonban jelentősen visszaesett. Egyes gabonákból kevesebb termett, a kukoricából viszont több, sőt az országos mennyiség több mint egytizedét Békésben aratták le.

Busi Ottó

Fotó: Shutterstock

Tavaly Békés megyében többen születtek, de többen is haltak meg, mint az előző évben. 2020-ban összesen 2827 gyermek jött a világra és 5956 fő hunyt el, a természetes fogyás így a megye népességét 3129 fővel csökkentette: a veszteség – az országosnál kisebb mértékben – 13 százalékkal haladta meg az előző évit. Tavaly 2549 házasságot anyakönyveztek Békés megyében, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a házasságkötések száma egyébként a KSH adatai alapján 1986 óta nem volt ilyen magas.

Növekedett a bruttó átlagkereset

A tavalyi esztendő utolsó negyedévében Békésben az országos folyamatokkal megegyezően a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélkülieké emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A foglalkoztatási arány (58,9 százalék) elmaradt az országos átlagtól, a munkanélküliségi ráta (6 százalék) pedig meghaladta azt. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 8,8 százalékkal magasabb volt, mint az előző évben. Összege (292 ezer forint) az országon belül itt volt az egyik legalacsonyabb.

Békésben 2549 házasságot anyakönyveztek /Fotó: Shutterstock/

A kukorica egytizede Békésben termett

A mezőgazdasági adatok alapján Békés megyében 228,2 ezer hektáron, az előző évinél 8,6 százalékkal kisebb szántón termesztettek gabonaféléket. A búza kiterjedése (92,8 ezer hektár) 13 százalékkal, termése (439,7 ezer tonna) 11 százalékkal csökkent 2019-hez képest. Kukoricából viszont az egy évvel korábbinál kisebb területen (105,1 ezer hektáron) 7,1 százalékkal nagyobb mennyiséget (930,4 ezer tonnát) arattak. A hazai búza 8,8, a kukorica 11 százaléka Békés megyében termett. A napraforgó területe (76,6 ezer hektár) 9,8 százalékkal bővült 2019-hez viszonyítva, termésmennyisége (204,2 ezer tonna) ugyan kevéssel elmaradt az egy évvel korábbitól, de így is az országos termés 12 százalékát adta. A repce termesztése a 2019. évi nagymértékű visszaesés után 2020-ban jelentősen fokozódott, kiterjedése (18,7 ezer hektár) 44 százalékkal, hozama (54 ezer tonna) 77 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A szálláshelyek forgalma visszaesett

Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma jelentősen visszaesett 2020-ban. Békés megye szálláshelyein tavaly 156 ezer vendég 408 ezer éjszakára szállt meg, ezek az értékek 46, illetve 47 százalékkal elmaradtak a 2019. évitől. A külföldi állampolgárok hosszabb ideig szembesültek utazási korlátozásokkal, mint a magyarok, így az általuk eltöltött vendégéjszakák száma erőteljesebben csökkent, mint a belföldieké. Előbbiek 72 százalékkal kevesebb (29 ezer) éjszakára maradtak, mint az előző évben, míg a belföldi vendégek éjszakái (379 ezer) 43 százalékkal csökkentek. A vendégek túlnyomó többségét fogadó szállástípusban, a szállodákban 46 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma. A szálláshelyek összes bruttó árbevétele (5,2 milliárd forint) folyó áron 44 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az árbevételen belül a szállásdíjak összege 45, a vendéglátásé 44, az egyéb szolgáltatásoké 41 százalékkal csökkent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában