egynyári

2021.05.27. 07:37

Negyvenezer tő virágot osztanak szét Gyulán

Összesen 40 ezer tő egynyári virágot osztottak, illetve osztanak ki ezekben a hetekben Gyulán a lakosság és a helyi óvodák számára – tájékoztatta hírportálunkat Kónya István.

P. G.

Kónya István is osztotta a virágokat a körzetében /Fotó: BMH/

Az alpolgármester, önkormányzati képviselő elmondta, összesen 4800 magánszemély kapott, kap a virágból, illetve a már említett oktatási-nevelési intézmények. A tíz választókerületből kilencben már lezárult az osztás, Alt Norbert képviselő körzetében pedig ezen a héten fejeződik be.

– A visszajelzések idén is nagyon kedvezőek, az emberek örültek a lehetőségnek – tette hozzá. – Nemcsak a kertes házakban, hanem a lakótelepen élők is részesültek a virágokból. Utóbbi helyeken is nagyszerű összefogás valósult meg, akár Törökzugban, vagy a Honvéd-, a Paradicsom- és a Budrió-lakótelepen. Mindenhol igyekeztek még szebbé tenni a tömbök előtti, a tömbök környékén található részeket. A kertes házakban pedig főként az előkerteket díszítik a növények. Egy-egy magánszemély fejenként nyolc tő, vegyes egynyári virágot vehetett át.

Kónya István is osztotta a virágokat a körzetében /Fotó: BMH/

– A higiénés szabályokat szigorúan betartottuk, a virágokat előre csomagoltuk reklámszatyrokba. A növényeket az adott körzet önkormányzati képviselője osztotta ki. A maszk, a gumikesztyű, a kézfertőtlenítés mindenütt biztosítva és használva volt – tette hozzá Kónya István. Az alpolgármester kitért arra, hogy Gyula a virágok városa.

– Éppen ezért tartjuk évek óta fontosnak, hogy a közterületek mellett a lakóközösségeket és a magánembereket egyaránt segítsük a városban, akik egyébként is nagyon igényesek a környezetükre – fogalmazott Kónya István. – Segítségükkel a város még hangulatosabbá válik mindenki számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában