bevétel pótlása

2021.05.11. 10:26

Négyszázmillió forint támogatást kap Gyula

Eredményesek voltak a gyulai városvezetésnek a kormánnyal folytatott tárgyalásai, négyszázmillió forint támogatásban részesül a fürdővárosi önkormányzat az elmaradt helyi iparűzésiadó-bevétel pótlása érdekében – tájékoztatott dr. Görgényi Ernő polgármester. A városvezető ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a kabinet az egyéni vállalkozásoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak 50 százalékos kedvezményt biztosít a helyi iparűzési adóból (HIPA).

P. G.

– Számításaink szerint 2321 gyulai vállalkozás lehet jogosult a kedvezményre, ennek köszönhetően akár 290 millió forint is a gyulai vállalkozásoknál maradhat – fogalmazott a polgármester. Mint kifejtette, az azonban az önkormányzat szempontjából bevétel-kiesést jelent.

– Becsléseink szerint önkormányzatunknak összesen akár 400 millió forint helyi iparűzési adóbevétel-csökkenése is lehet az idén, hiszen sok vállalkozás a járvány miatt hosszabb-rövidebb időre kénytelen volt bezárni, illetve amiatt lecsökkent a forgalmuk. Ennek következményeként az 50 százalékos kedvezményen kívül is kevesebb adóbefizetésével számolunk. A kormány most ezt a várható bevételkiesést térti meg a gyulai önkormányzat számára – számolt be a részletekről dr. Görgényi Ernő. Hozzátette, azok a szabályok még nem jelentek meg, amelyek a 400 millió forintos támogatás felhasználhatóságára vonatkoznak, ezért a polgármester még nem tudott beszámolni arról, hogy pontosan mire fordíthatják az összeget.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere /Archív fotó: Kiss Zoltán/

– Azt azonban szeretném előrebocsájtani, hogy a forrásból utak felújítására szeretnénk költeni annyit, amennyit csak lehet – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában