Koronavírus Békésben

2021.05.09. 17:51

Már várta a védőoltást Köröstarcsa polgármestere

A napokban megkapta az első védőoltást, a kínai Sinopharm-vakcinát Lipcsei Zoltán, Köröstarcsa polgármestere. Bármelyik védőoltást elfogadta volna.

P. G.

20210507 Köröstarcsa Lipcsei Zoltán polgármester beoltatta magát Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

– Vártam már, hogy rám kerüljön a sor, hiszen szeretném még aktívabban látogatni édesanyámat, a családtagjaimat – árulta el hírportálunknak a polgármester. – Településvezetőként ugyancsak fontosnak tartottam és tartom az oltást, hiszen munkánk során az egyszerűbb ügyintézésektől a pályázatokig a személyes kapcsolattartásnak kiemelt szerep jut. Anélkül sokkal bonyolultabb minden.

Lipcsei Zoltán: fontos, hogy oltakozzunk /Fotó: Imre György/

Lipcsei Zoltán kérdésünkre elmondta, bármelyik vakcinát elfogadta volna. – Előzetesen begyűjtöttem a lehető legtöbb információt, magánembereket, egészségügyi szakembereket egyaránt megkérdeztem, majd a hallottakat magamban összesítettem és úgy döntöttem, hogy felveszem a Sinopharm-vakcinát, de bármelyik oltást elfogadtam volna – tette hozzá. – Az oltást kiemelten fontosnak tartom, nagyon lényeges, hogy oltakozzunk. Mint elmondta, még polgármestersége előtt a világ számos táján járt, akkor is szükség volt bizonyos vakcinákra, hogy elkerüljék a betegséget, és most is hasonló a helyzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában